fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője
2011. március 26., 12:12
Az életfogytig tartó szabadságvesztés is bekerülhet a készülő alkotmány szövegébe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, amikor felkereste a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, ahol az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívre adott válaszokat dolgozzák fel.

A kérdőív egyik kérdése azt firtatta, hogy az új magyar alkotmány tegye-e lehetővé a bíróságok számára tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében.

Az alkotmány tervezett szövegében ez nem szerepel, de a válaszadók több mint 90 százaléka támogatja - közölte a kormányfő. "Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a mintegy 920 ezer visszaküldött kérdőív alapján hétfőn a parlamentben módosításokat javasol a készülő alkotmány szövegéhez. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy várhatóan kevesebb mint tíz ilyen indítványról lesz szó.

Az Országgyűlésben összegezni fogja azt, "ami kiolvasható ezekből az adatokból" - mondta a kormányfő, megemlítve: a válaszadók több mint 80 százaléka támogatja, hogy az állampolgári jogok mellé kötelességek is társuljanak, és ez már szerepel is az alkotmány tervezett szövegében.

A miniszterelnök szerint a több százezer kérdőív bizonyítja, hogy "az optimista forgatókönyv valósult meg", mivel nem lehetett előre tudni, hányan válaszolnak a kiküldött levelekre. Az emberek "hallatni akarják a hangjukat. Ha megkérdezik őket, igenis elmondják a véleményüket. Ha úgy gondolják, hogy komolyan veszik őket, akkor hajlandóak megnyílni és őszintén elmondani, amit gondolnak" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy "óriási lelki erő, ami megtestesül ezekben a dobozokban" - utalva a kérdőíveket ötszáz darabos kötegekben tartalmazó dobozhalmokra -, majd hozzátette, hogy "Magyarország szól hozzánk ezekből a papírokból, az a feladat, hogy ezt meghalljuk".

A kormányfő elmondta még, hogy "minden egyes javaslat, ami többséget kapott ezekben a papírokban, az hibátlanul megtestesül majd az új alkotmányban". Örül annak, hogy a Fidesz javaslata alapján miniszterelnökként ő adhat be a kérdőívek alapján olyan módosító javaslatokat, amelyek nincsenek benne a tervezett szövegben - tette hozzá. Elmondta még, hogy van egy-két olyan pont, amely benne van a tervezett szövegben, de az emberek nem értenek vele egyet. Ezek esetében az kell majd javasolnia, hogy "vegyük ki az alkotmány szövegéből".

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azon pénteki javaslatáról, hogy az új alkotmányban rögzítsék: Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint, Orbán Viktor az MTI-nek azt mondta, hogy "ha a forint belekerül az alkotmányba, akkor az nem azért történik, mert a választópolgárok ezt javasolták". Hogy ez a parlament elé kerül-e a Fidesz saját módosító javaslataként, arról majd vasárnap délután tárgyal a párt elnöksége, és a hétfői frakcióülés dönt - mondta a kormányfő.

Orbán Viktort Vetési Iván, a KEK KH elnöke mutatta be a kérdőívek feldolgozásának menetét a hivatal budapesti székházában. A kormányfő a feldolgozást három műszakban végző diákoktól is érdeklődött a munkájukról. A KEK KH adattárolással és adatszolgáltatással foglalkozik. A hivatal feladatai közé tartozik például az okmánykiadás, valamint a lakcímek és a gépjárművek adatainak nyilvántartása is.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Lázár: Nekünk kell sikeressé tenni Magyarországot
Cikk: Elsöprő többség Orbánék programja mellett
Cikk: Orbán: Fenntartjuk az ország adófüggetlenségét!