fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Akik válaszoltak, egyértelmű irányt szabtak az alkotmányozásnak"
2011. március 28., 14:30
Lázár János az ellenzéki vezérszónokok felszólalásaira reagálva hangsúlyozta: felháborító az MSZP és az LMP távolmaradása az alkotmányozásról. Ugyanakkor kiemelte: a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés visszaállítása is jelzi azt a büntetőpolitikai fordulatot, mely mentén valódi védelmet kapnak azok, akik tisztességesen dolgoznak, és jogkövető magatartást tanúsítanak. A parlamenti ülésen készült képgalériánk megtekinthető itt.

Fölháborító dolog az, hogy ma Magyarországon egymillió választópolgár fontosnak tartotta, hogy az alkotmányozás ügyében állást foglaljon, az LMP pedig nem tartja fontosnak, hogy parlamenti munkáját elvégezze, esküjének eleget tegyen - hangsúlyozta felszólalásában Lázár János. Magyarázatképpen hozzátette: "azt gondolom, hogy szemben állnak azzal az egymillió emberrel, aki elmondta a véleményét". Érdemes lenne ennek az egymillió embernek a nézetét tiszteletben tartani, már csak azért is, mert ez sokkal több ember, mint ahányan az ön pártjára szavaztak. Ha önöknek fontos az alkotmányozás, és képesek elmondani a véleményüket, jöjjenek vissza, és vegyenek részt a vitában. Adják be módosító indítványaikat, hiszen nem egy napirend előtti felszólalásban kell elmondani a kritikákat. Nem olyan lakossági fórumokat kell tartani, ahol három ember vesz részt - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János Mesterházy Attilához fordulva ugyancsak felháborítónak nevezte, hogy a szocialista párt figyelmen kívül hagyta egymillió ember véleményét, holott ez számára is intő példa kellene hogy legyen. Az MSZP frakcióvezetőjének Wittner Máriát ostorozó szavaira reagálva Lázár elmondta: az alkotmány a legnagyobb értékek között tartja számon a véleménynyilvánítás szabadságát, amit nem kívánnak semmilyen formában korlátozni. Ebbe a körbe - meggyőződésünk szerint - Wittner Mária véleménye is beletartozik -tette hozzá. Ez a szabadságjog abszolút és korlátozhatatlan Magyarországon, és ilyen is volt az elmúlt 20 évben. Tiszteletben kívánjuk tartani a következő időszakban is. Ez is világosan bizonyítja, hogy az önök aggályai kétségeket hagynak maguk után - szögezte le.

A Nemzeti Konzultációval kapcsolatban Lázár János hangsúlyozta: azok, akik válaszoltak, egyértelmű irányt szabtak az alkotmányozásnak, világos értékeket fogalmaztak meg, amelynek szerepeltetése kötelesség.

A családi szavazat tekintetében a fideszes politikus kiemelte: könnyen lehet, hogy kimarad az alkotmányból, de a következő 5-10 év legfontosabb társadalmi vitája előtt állunk.

Az életfogytiglan bevezetésének lehetőségéről Lázár elmondta: világos az állásfoglalás. A véleménynyilvánításokból egyértelműen látszik, hogy a tényleges életfogytiglan intézményét be kell emelni az alkotmányba. Ahogy a háromcsapás intézményével világos irányt szeretnénk szabni a magyar büntetőpolitikának, úgy szeretnénk a tulajdonvédelméhez és az önvédelemhez való jogot is beemelni az alkotmányos jogok közé - szögezte le.

Ezen módosításoktól azt várjuk, hogy a jogkövető magatartás elnyeri jutalmát, és le tudunk számolni a megélhetési bűnözéssel - zárta felszólalását a Fidesz frakcióvezetője.

(fidesz.hu)