fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Alkotmány: közmeghallgatás az Európai Parlamentben
2011. március 29., 19:47
Szájer József és Szili Katalin is előadást tartott a magyar alkotmányozás témájának szentelt keddi közmeghallgatáson az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában.

A rendezvényt az EP magyar néppárti csoportja szervezte, és a két említett politikus mellett előadóként megszólalt Schöpflin György néppárti EP-képviselő, Carlo Casini, az EP alkotmányügyi bizottságának olasz néppárti elnöke, valamint Trócsányi László volt alkotmánybíró, párizsi magyar nagykövet.

Szájer, az EP néppárti frakciójának elnökhelyettese egyebek közt kiemelte, hogy az alkotmánytervezet gazdasági-pénzügyi, környezeti és demográfiai értelemben egyaránt megfogalmazza a fenntarthatóság követelményét, hogy az emberi jogok kifejtésekor az EU alapjogi chartáját vették alapul, valamint hogy a hatalmi ágak egymásról való szétválasztásának elve új elem az eddigi alkotmányhoz képest.

Szili Katalin országgyűlési képviselő elmondta, hogy ő és az általa vezetett Szociális Unió úgy véli: az alkotmányozás az egész társadalom ügye, ezért ellenzékiként is részt kell venni a vitában mindaddig, amíg esély mutatkozik arra, hogy az általuk fontosnak tartott értékek megjelennek a XXI. századi alkotmányban. Szili szerint Magyarországon ökoszociális piacgazdaságot kell teremteni, és az általa benyújtott alkotmánytervezet ezért nagy hangsúlyt helyez a szociális és a környezeti kérdésekre.

Schöpflin György egyebek közt az emberi méltóság védelmének jogfelfogásáról beszélt, valamint hangsúlyozta, hogy a magzat védelmének elve nem az abortusz tilalmát jelenti. Liberális EP-képviselői felvetés nyomán Szájer is bekapcsolódott az erről szóló vitába, és hangsúlyozta: a magzatvédelem az állam gondoskodási kötelezettségében ragadható meg, abban, hogy például egészségügyi intézményeket kell működtetnie.

Több EP-képviselő feszegette a vitában az alkotmánybíróság jogkörével kapcsolatos kérdéseket, illetve az Európa Tanács Velencei Bizottságának bírálatokat is tartalmazó véleményét. Kérdés hangzott el a határokon túl élő magyarokért való felelősségvállalással kapcsolatban is. Szájer József erre válaszul hangsúlyozta, hogy ez nem új kitétel, és semmilyen módon nem kapcsolódik hozzá irredentizmus. Egy liberális EP-képviselő azt kifogásolta, hogy a tervezet kizárólag férfi és nő kapcsolatában határozza meg - szerinte - a család fogalmát. Szájer pontosított, miszerint ez a házasság, és nem a család definíciójánál szerepel.

A gyermek után járó szavazati jog elképzelését illetően - amivel szemben felhozták, hogy az sérti az "egy ember, egy szavazat elvét" - Szájer közölte, hogy a visszaküldött lakossági kérdőívek tanúsága szerint az elképzelést a többség elutasítja, amit ő nagyon sajnál. Kifejtette, hogy nem valakinek a plusz szavazati jogáról lett volna szó, hanem arról, hogy a gyermeket is állampolgári alapon megillető szavazati jogot a szülő gyakorolhatta volna.

Az alkotmánytervezet preambulumának kezdő mondatához egy képviselő azt a megjegyzést fűzte, hogy az Istenhez szóló fohász gyönyörű dolog mindaddig, amíg az fohász, ha azonban az alkotmányban szerepel, akkor szerinte felmerül az állam és az egyház szétválasztásának kérdése. Szájer tájékoztatta a képviselőt arról, hogy valójában a magyar himnusz első soráról van szó.

(MTI-fidesz.hu)