fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Spaller: Pazarlás volt az állami vasúttársaságnál
2011. március 30., 14:19
A kereszténydemokrata Spaller Endre szerint a MÁV adósságának legalább negyede a szocialista kormányok felelőtlen gazdálkodásából ered, a vasúttársaság a szocialista kormányok nyolc éve alatt közel 75 milliárd forintot fizetett ki csak működési hitelek kamataira.

A kormánypárti politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: ezek azok a hitelek, amelyeket a vasúttársaság működésére, azaz bérek kifizetésére, vasúti kocsik takarítására, rezsire és egyéb költségekre fordítottak. Spaller Endre felidézve, hogy a Széll Kálmán Terv keretében az állam átvállalja a MÁV háromszázmilliárdos adósságállományát, azt mondta: látható, hogy ennek az összegnek mintegy negyede egyébként megelőzhető kiadásból keletkezett.

Az Országgyűlés MÁV vizsgálóbizottságának tagja az MTI kérdésére reagálva úgy számolt, hogy a működési hitelek aránya mára elérheti a teljes adósságállomány kétharmadát. Az adósság fennmaradó része beruházási hitel, amit arra vettek fel, hogy új vagonok, mozdonyok és egyéb beruházások történjenek. Ezek félig-meddig indokolhatóak is - mondta. A szocialista kormányok ugyanakkor nem voltak hajlandóak fizetni a MÁV-költségeit - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Kiemelte: elvárták és megrendelték a szolgáltatásokat, de az ehhez szükséges forrásokat nem biztosították, a számlát nem fizették ki, s ezzel arra kényszerítették a vasúttársaságot, hogy hitelekből finanszírozza saját magát. A közel 75 milliárd forint, amit nyolc év alatt kifizettek, csak a hiteleknek a kamata volt - hangsúlyozta. Hozzátette: az ügyben politikai felelősség biztosan megállapítható.

A kormánypárti politikus szerint nagyon komoly pénzről van szó, ennél az összegnél gyes-re kevesebbet költenek egy évben. Ezt a forrást arra lehetett volna fordítani, hogy a pályák állapota, a vasúti kocsik jobbak legyenek, az épületeket tisztábban tartsák - fűzte hozzá. Spaller Endre azt mondta, hogy ha a szocialista kormányok költségvetési trükközés helyett kifizették volna azt, ami a MÁV-nak járt, akkor ez az összeg nem merült volna fel. Ez ablakon kidobott pénz - summázta.

A kormánypárt honatya a sajtótájékoztatón egy diagrammal ábrázolta, hogy 2002-ben az első Orbán-kormány idején ilyen kiadása szinte nem is volt a MÁV-nak, ezt követően a működési hitelek kamatkiadásai meredek emelkedésnek indultak, amely 2008-2009-ben akkor torpant meg, amikor a MÁV felhasználhatta a privatizált MÁV-Cargo-ból befolyó mintegy 100 milliárd forintot. 2009-ben aztán ismét növekedés volt tapasztalható - jegyezte meg.

Igazi áttörés a kormányváltással következett be - folytatta, és utalva a MÁV-nak nyújtott mintegy 40 milliárdos kormányzati támogatásra, kiemelte: ekkor a pazarlást harmadával sikerült csökkenteni. A hitelek állami rendezésével a pazarlásnak ez a formája teljesen megszűnik majd a MÁV-nál - szögezte le.

(MTI-fidesz.hu)