fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A magyar elnökség támogatja a fogyatékosságüggyel kapcsolatos demokratikus párbeszédet
2011. március 30., 15:14
A Kósa Ádám EP-képviselő elnökletével megtartott tanácskozás kiemelt témája a soros magyar elnökség programja, valamint annak az Új Európai Fogyatékosságügyi Stratégia köré szervezett kétnapos hivatalos konferenciája volt, mely 2011. április 19-20. között kerül megrendezésre Budapesten.

A néppárti politikus szerint kiemelkedő jelentőségű, hogy a magyar elnökség programjának célját, a pénzügyi-gazdasági válságból való kilábalást az ember középpontba állításával kívánja elérni. Kósa úgy véli, eddig már komoly sikereket értek el ezen a területen.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gazdasági világválság első áldozatai a fogyatékos emberek voltak - emlékeztetett. Kiemelendő, hogy az EU magas rangú tisztségviselőinek részvételével tervezett budapesti konferencia előtti napon várható Magyarország új Alaptörvényének elfogadása. A dokumentum számos jelentős előrelépést tartalmaz a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének biztosítása, valamint a közszolgáltatásokhoz való akadálymentesebb hozzáférés növelése érdekében. Ez az egybeesés középpontba állítja a konferencia témáit és szereplőit - tette hozzá a fideszes képviselő.

A magyar elnökség programjának megtárgyalását követően Kósa Ádám a júliusi plenáris ülésre tervezett saját kezdeményezésű jelentéséről tartott további konzultációt az Európai Fogyatékosügyi Fórummal. A megbeszélésre további 19 szakmailag aktív európai fogyatékosügyi civil szervezetet is bevontak. A szakmai konzultáció célja, hogy az EP olyan álláspontot alakíthasson ki a fogyatékos emberek mobilitása és társadalmi befogadása témakörében, mely az EU elkövetkező meghatározó döntéseinél (pl. költségvetési keretek, strukturális alapok és különösen az Európai Szociális Alap jövője) a fogyatékos emberek szempontjait nagyobb mértékben veszi figyelembe.

A szakmai konzultációsorozat - a "Semmit rólunk, nélkülünk" szellemében - 2011. április 15-én folytatódik Budapesten a magyar civil szervezetekkel, előkészítve a magyar elnökség áprilisi hivatalos rendezvényét.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kósa: A rokkantnyugdíjasok helyzete tarthatatlan
Cikk: Kósa Ádámot mutatta be egy brüsszeli lap
Cikk: Európai szellemiségű Alaptörvény van születőben