fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Daul: Jövőbe mutató a magyar alkotmánytervezet
2011. március 30., 18:52
A közelmúltban nyilvánosságra hozott magyar alkotmánytervezet a közös európai hagyományokon és értékeken, az emberi méltóság, és szabadságjogok tiszteletén, a demokrácia és jogállamiság elvein alapul. A tervezet választ ad a XXI. századi kihívásokra, a jövő nemzedékekért való felelősség és a fenntartható fejődés szempontjaira pedig különös hangsúlyt fektet - jelentette ki Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke.

A tervezet alapjogi katalógusa a XXI. század legfrissebb emberi jogi dokumentumára, az Európai Unió Alapjogi Chartájára épül. Ugyanakkor egyes jogok, még a Chartában előírtaknál is erősebb védelemben részesülnek. A magyar alkotmányozók azzal, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartáját belefoglalják az alkotmányba, elősegítik az uniós integráció mélyítését, és irányt mutatnak Európának - hangsúlyozta Daul.

A tervezetben többször említésre kerül az európai egység gondolata. A dokumentum többek között kimondja, hogy Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében. Ez világos és egyértelmű kiállás az európai integráció erősítése mellett - emelte ki a néppárti frakcióvezető.

Az új alkotmány új kezdet lesz a gazdasági alkotmányosság kérdésében is. A tervezet korlátot szab az állami eladósodottság mértékének, valamint megteremti a garanciális feltételeit annak, hogy a mindenkori kormányzat ne léphessen át bizonyos eladósodottsági kritériumokat, és ne élhessen fel egyes forrásokat. Ez egy valódi elkötelezettség a jövő nemzedékei és felelősségvállalás az ország és Európa gazdasági stabilitásának megerősítése iránt - hívta fel a figyelmet Joseph Daul.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Elutasítja a néppárti frakció a Magyarország elleni vádakat
Cikk: Joseph Daul: A magyar elnökség képes lesz kezelni a kihívásokat
Cikk: Tovább támad a baloldal Brüsszelben