fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budai Gyula újabb ügyben vizsgálódik
2011. április 12., 11:59
Naponta érkeznek állampolgári bejelentések Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztoshoz. Eddig harminc ügyben folyik büntetőeljárás, de várhatóan lesznek még feljelentések. A kormánybiztos nemcsak a Honvédelmi Minisztérium ingatlaneladásait, hanem a sukorói telekcsere és a Fradi-pálya ügyét is vizsgálja. Az elszámoltatási biztos a 180 percben egy újabb ügyről is beszámolt: arra kíváncsi, miből vett a HM volt helyettes államtitkára két értékes lakást gyerekeinek.

Az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorának vendége Budai Gyula volt, aki többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy újabb lakásügyet vizsgál: azt szeretné megtudni, miből vett százmillió forintért két (nem szolgálati) lakást gyerekeinek Fapál László, a honvédelmi tárca volt helyettes államtitkára. Az ingatlanokat a politikus egyébként ugyanattól a kft.-től vásárolta, amelytől a HM azt a zuglói luxuslakást, amihez később az államtitkár negyed áron juthatott hozzá - hívta fel a figyelmet az elszámoltatási kormánybiztos. Megemlítette azt is, hogy erre az időszakra esik az úgynevezett whiskysdoboz-átadási ügy is, vagyis ekkor indulhattak meg azok a pénzek, amelyről a vesztegetési ügy fő gyanúsítottja beszél.

Budai beszámolt arról is, hogy bárhova nyúlnak, még egy évvel a kormányváltás után is újabb és újabb csontvázak kerülnek elő, így aztán megbecsülni sem lehet, hány üggyel is kell majd hivatalának foglalkoznia. Az elszámoltatási kormánybiztos a fidesz.hu-nak adott interjújában elmondottakat a Magyar Rádióban is megerősítette, azaz jelenleg harminc ügyben folyik büntetőeljárás ötvenben vizsgálat, de naponta érkeznek az állampolgári bejelentések, amelyeket vagy maguk kivizsgálnak, vagy a megfelelő hatáskörrel rendelkező szervhez továbbítják.

Az állami földekkel indult

Budai Gyulát tavaly június 11-én nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottá. Feladata az állami földterületek privatizációs körülményeinek vizsgálata volt. Az egyik ilyen a bábolnai ménesbirtokkal összefüggésben indult, amelyben hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A birtok korábbi ügyvezetője Mezey László ellen indult nyomozást a rendőrség később kiterjesztette Tátrai Miklósra, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatójára is. A sukorói telekcserével kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. A gyanúsítottak köre folyamatosan bővül, a vizsgálat ez év júliusában zárulhat le. Felülvizsgálják a Hódmezőgazda Zrt., a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. és más agrárcégek privatizációját is. Előbbi ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást hűtlen kezelés miatt, a Mezőhegyesi Ménesbirtok iratai beszerzés alatt állnak.

Moszkvai ingatlan, Fradi-pálya, ...

Tavaly november 4-én Budai Gyulát elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztossá nevezték ki, feladata ekkortól az előző kormány időszakához köthető gazdasági visszaélések feltárására koncentrálódott. A moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának ügyében február 8-án gyanúsítottként hallgatták ki Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát, Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet és Tátrai Miklóst, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját is. Mindhármukat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az épületet a gyanú szerint áron alul adták el, mintegy 7 milliárd forintos kárt okozva a magyar államnak.

A Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárának, Fapál Lászlónak, illetve egyéb volt vezetőinek ingatlanügyei kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Ugyancsak feljelentéssel zárult a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutató Intézetével kapcsolatos pályázatok ügye, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és hűtlen kezelés miatt.
A kormánybiztos a fővárosi önkormányzattal közösen februárban indított vizsgálatot Egerfai József (Vadai Ágnes MSZP-s képviselő férje) és a Parking Kft. között létrejött tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban. A volt szocialista képviselő több mint négymillió forintért adott tanácsokat, a gyanú szerint azonban nem történt valódi munkavégzés. Ebben az ügyben hűtlen kezelés és csalás miatt folyik nyomozás. Március végén pedig a Fradi-pálya privatizációs értékesítésével kapcsolatban tett feljelentést a kormánybiztos a Legfőbb Ügyészségen. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség folytatja.

(Magyar Rádió, fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Addig megyek, amíg végére nem járok a dolgoknak!"