fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fellegi: Fontos lépéseket tesz az EU a fenntartható energiagazdálkodás felé
2011. április 12., 12:41
Fontos lépéseket tett és tesz az Európai Unió ebben a félévben, a magyar elnökség alatt a hatékony és fenntartható energiagazdálkodás felé - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden Brüsszelben, a témáról szóló eseménysorozat nyitó rendezvényén.

A legfontosabb mérföldkőnek a miniszter a február eleji állam- és kormányfői találkozót nevezte, amelyen a tagországok egyhangúlag megegyeztek az unión belül megfelelő energia-összeköttetéssel nem rendelkező "energiaszigetek" négy éven belüli felszámolásában, valamint az integrált energiapiac, az infrastrukturális összeköttetések megteremtésében 2014-re.

A fenntartható energiagazdálkodással foglalkozó rendezvénysorozat keretében a héten 43 országban összesen 30 ezer résztvevővel több mint 450 programot tartanak, ebből 150-et Brüsszelben. Az uniós energiastratégiával foglalkozó nyitórendezvényen Fellegi Tamás hangoztatta, hogy a félidején túljutott magyar elnökségnek ambiciózus célkitűzései voltak, és továbbra is eltökélt abban, hogy haladást ér el számos területen. Ezek közé tartozik a 2020-ig futó energiaprogram, amely az infrastruktúra mellett jogszabályi és pénzügyi elemeket is tartalmaz. A másik tárgyalt téma az úgynevezett energiainfrastruktúra-csomag, amelynek fő célkitűzéseit a tagországok miniszterei a magyar elnökség alatt már elfogadták. Megkezdődött az uniós energiahatékonysági célkitűzések teljesítésének elemzése is. Még ebben a félévben előre kíván lépni az elnökség azzal a szabályozással, amely a piac átláthatóságát kívánja növelni, illetve megelőzni a visszaéléseket.

A hosszú távú programok közül Fellegi Tamás kiemelte az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdasági modell kiépítésének 2050-ig szóló menetrendjét, valamint a lengyel elnökség alatt elkészítendő energia-menetrendet, amelyről szintén várhatóan már ebben a félévben megkezdődnek az egyeztetések. Ez utóbbiról jövő hónapban lesz egy magas rangú konferencia Budapesten - jelentette be a miniszter. Hozzátette: május közepén az energiainfrastruktúra témájában is rendeznek tanácskozást a magyar elnökség és az Európai Bizottság szervezésében. Az elnökség még a júniusi hivatalos miniszteri ülésen is több témában szeretne következtetéseket elfogadni, számos kérdésben pedig már a következő elnökséggel dolgozik együtt.

A szektor fejlesztésének fő jelszavai az energiabiztonság, fenntarthatóság és a versenyképesség - szögezte le Fellegi Tamás. Hozzátette, hogy továbbra is szükség van az EU-alapelvek közé tartozó szolidaritásra és építő jellegű, konstruktív együttműködésre.

Beszélt Fellegi Tamás arról is, hogy az elnökség megbirkózott a közelmúltbeli váratlan észak-afrikai, illetve japáni események jelentette azonnali kihívásokkal, ám ezek az események számos tanulsággal járnak az uniós energiabiztonság szempontjából. Emlékeztetett arra hogy az EU a világ legfontosabb energiaimportőre, és úgy vélte, hosszú távon képessé kell várnia arra, hogy alapvető szükségleteit biztonságosan ki tudja elégíteni.

A miniszter azt is kiemelte, hogy az alacsony kibocsátású gazdaság létrehozása az energia- és klímavédelmi célok mellett a gazdasági növekedéshez és a munkahely-teremtéshez is hozzájárul. Az energiahatékonyság meghozza a maga anyagi hasznát is - fejtette ki. Számítások szerint az uniós gazdaság évi 125-320 milliárd eurót takaríthat meg a hagyományos fűtőanyagokon az átállás révén. 2002 és 2009 között a nemzetközi gazdasági válság ellenére jelentősen bővült a megújuló energiaforrások ágazata, amely több mint 220 milliárd dollárnyi befektetést is vonzott.

(MTI-fidesz.hu)