fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A magyar EU-elnökséget magas színvonalú szakmai munka jellemzi"
2011. április 21., 11:55
Martonyi János szerint a 2011 első félévi soros magyar EU-elnökség első három hónapját rendkívül magas színvonalú szakmai munka jellemezte, "ez ma általános megítélés".

A külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki meghallgatásán - amelynek a feléhez érkezett soros magyar EU-elnökség volt a fókuszában - hangsúlyozta, a magyar elnökség mindent megtett a hat jogszabályból álló átfogó gazdasági csomag elfogadása érdekében.

A magyar diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy az elnökség egyik alapvető jelszava az "erősebb Európa emberi faktorral" volt. Azt mondta, az elmúlt három hónapban nagyon jelentős előrelépés történt a kohéziós, a mezőgazdasági és energiapolitika megerősítésében.

A miniszter úgy fogalmazott: az elnökség első három hónapja nagy sikernek tekinthető, "ezt a világ elfogadja, elismeri".

Martonyi János összefoglalójában kiemelte: az egyik fő cél az volt, hogy "erősebb déli-délkeleti dimenziót" adjanak a magyar külpolitikának, hiszen ez az ország természetes érvényesülésének, érdekérvényesítésének köre. Megjegyezte, ez a régió "számít ránk, úgy érzik, tudunk segíteni nekik".

A schengeni övezet kibővítése kapcsán azt mondta, Románia már megfelel a technikai feltételeknek, Bulgária esetében ezt május elején fogják megállapítani. Van azonban néhány tagállam, amely szerint egyelőre nem kell kibővíteni az övezetet, ezért tárgyalások folynak arról, milyen megoldással lehetne egyfelől a két állam számára kiszámítható perspektívát nyújtani, másfelől megnyugtatni azokat az államokat, amelyeknek fenntartásaik vannak. A horvát csatlakozási tárgyalásokról azt mondta, a mezőgazdasági és regionális fejezetet a napokban lezárták, és még öt fejezet maradt. Értékelése szerint javultak az esélyek ahhoz, hogy a tárgyalások júniusig lezárulhassanak.

Felhívta a figyelmet: az állampolgárság könnyített megszerzésére vonatkozó törvénnyel "rendkívül fontos nemzetpolitikai törekvés" valósult meg. Ezzel kapcsolatban meg kellett értetni a szomszédokkal az intézkedés valóságos tartalmát. Azt mondta, Magyarország egyik szomszédjával sem támadt feszültség; ez a magyar diplomácia erőfeszítéseinek, valamint annak köszönhető, hogy a szlovák kormányváltás lehetővé tette a hangnem megváltoztatását.

Hangsúlyozta: világossá vált, ahogy a magyar diaszpórát egységesen kell kezelni, nemcsak a határon túli, a szomszédos országokban élő, hanem határon kívüli magyarokról, vagyis az egész világ magyarságáról kell beszélni. Elmondta, hogy a kettős állampolgárságra vonatkozóan eddig több mint 30 ezer igényt fogadtak be.

Az észak-afrikai átalakulást illetően a miniszter arról beszélt: erős a várakozás, hogy a közép-kelet-európai országok megosszák demokratikus átalakulásuk tapasztalatait ezekkel az országokkal, jelenleg Tunéziáról és Egyiptomról van szó. Martonyi János véleménye szerint ezekről a tapasztalatokról beszélni kell, de nem kell előírni, mit tegyenek ezek az országok, ők döntik el, milyen utat választanak.

Líbia kapcsán megállapította, a nemzetközi közösség nem nézhette tétlenül a népirtást, meg kell védeni a lakosságot rá támadó kormányától. Ennek kapcsán kijelentette, hogy bár az EU-ben eleinte voltak véleménykülönbségek, a közös uniós külpolitika "épülőben van". Úgy értékelte, nem könnyű egyeztetni az eltérő érdekek között, "ez talán még nehezebb, mint a gazdasági integráció".

Balla Mihály (Fidesz) bizottsági elnök arról beszélt: az a tapasztalata, hogy az elnökségi csapat kiválóan végzi munkáját, olyan visszajelzéseket kap, hogy a magyar elnökség megfelel az elvárásoknak.

Nagy Andor (KDNP) kijelentette: a szocialistáknak be kell fejezniük az áskálódás külföldön, "és akkor nem lesz olyan rossz Magyarország megítélése". Kalmár Ferenc András (KDNP) azzal vádolta az MSZP-t, hogy külpolitikájában lejáratja az országot.

(MTI-fidesz.hu)