fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budai Gyula feljelentette az MGSZH korábbi elnökét
2011. április 23., 10:11
Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést Budai Gyula a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) korábbi elnöke, Lukács László ellen a szolgálat autóbérlése miatt, miután a kormánybiztos számításai szerint az államot ért kár elérheti a 3 milliárd forintot is - írja a szombati Magyar Nemzet.

Budai Gyula szerint az ügyben felvetődhet Gráf József, korábbi agrárminiszter felelőssége is, mivel a szervezet akkor az ő irányítása alá tartozott.

A kormánybiztos szerint az MGSZH autóparkjának eladásakor, illetve az új kocsik bérléséről szóló, 2009-ben kötött szerződéssel minimum 500 millió forintos kárt okoztak az államnak, de a hatéves futamidő végére a megállapítható veszteség elérheti a hárommilliárd forintot is. Budai Gyula szerint a lízing konstrukció jóval kevesebbe került volna.

A lap felidézi, hogy Lukács László az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságában márciusban kiállt a folyamat szabályossága és amellett, hogy az államot nem érte kár. Akkor kifejtette, hogy a gépkocsik változatlan formában való működtetés, és az új állomány évi 10 százalékos cseréje éves szinten 850 millió forintos költségtöbblettel járt volna.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Addig megyek, amíg végére nem járok a dolgoknak!"
Cikk: Budai: Maffiaszerű lakásértékesítési rendszer volt
Cikk: Határon túli szervezetek támogatásait is vizsgálja Budai