A nagy ünnepek az élet körforgásaihoz kapcsolódnak, különösen igaz ez a tavaszi újjászületésre, a húsvétra - hívta fel a figyelmet beszédében Schmitt Pál államfő. Mint fogalmazott, 2011 tavasza az egész nemzet számára fontos eseménnyel lett teljesebbé: idén nemcsak a természet újult meg, de legfontosabb törvényünk is. Fontos, értékteremtő munkán vagyunk túl, köszönet illet mindenkit, aki részt vállalt benne - fűzte hozzá.
Húsz évvel a rendszerváltás után végre nemcsak elértünk egy történelmi lehetőség kapujáig, most át is léptünk rajta, élni tudtunk a lehetőséggel - jegyezte meg Schmitt Pál, kiemelve: az alaptörvény születése megmutatta, egy ilyen nagy horderejű vállalkozás nem lehet néhány szakértő jogalkotó magánügye, ahogy ez a múltban történt. E törvényben a társadalmi együttélés fő szabályai, jogai és kötelességei, illetve nemzeti hitvallásunk összegeződik, ezért ez mindannyiunk közös ügye. Mindenki számára érthető, egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvényünk született. Olyan, amelyre a magyarok büszkék lesznek, megőrzi alkotmányos hagyományaink minden eddigi erényét, és hozzáteszi azt, amit mi, XXI. századi magyarok fontosnak tartunk - jegyezte meg.
Schmitt Pál szerint erőt adhat mindannyiunknak, hogy az alaptörvényben a szabadságjogok összegezése az európai alapjogi chartára épült. Az államfő ugyanakkor arra is figyelmeztetett, a jog csak a jobb élet esélyét adja meg, semmit nem végez el helyettünk, semmit el nem ér nélkülünk. Az alaptörvénnyel a jövőnek csak az alapjait raktuk le, rajtunk áll, hogy milyen sorsot építünk magunknak.
A magyarok nemcsak a törvény előtt egyenlők, hanem a törvény szellemének meghatározásában és végrehajtatásában is. Mindenki szava egyformán számít - hívta fel a figyelmet Schmitt Pál. Az államfő kitért arra is, hogy a törvényhozásban a képviselőknek nem saját rövidtávú, hanem az egész közösség hosszútávú érdekeit kell érvényesíteni.
Amennyiben nem így tesznek, saját választóik felé kell majd elszámolniuk - fűzte hozzá. Mint folytatta, bizakodjunk, hogy ez a lelket felemelő ünnep az új kezdet lehetőségét hozza, kivétel nélkül minden magyar ember számára. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Adja Isten, hogy így legyen - zárta szavait az államfő.
Fanfárok és ünnepi őrségváltás fogadta az új alaptörvényt
Schmitt Pál ünnepi beszédét követően a Magyar Honvédség Központi Zenekarának hat fanfárosa köszöntötte a Sándor-palota erkélyéről az ország következő alkotmányát, majd a díszzászlóalj katonái tartottak ünnepélyes őrségváltást a Szent György téren. Az egyre erősödő esőben várakozó érdeklődök tapssal fogadták az aláírás hírét. Az érdeklődők az őrségváltás után rendben távoztak a Szent György térről.