fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A köztársaság békéje
2011. április 27., 10:00

Ugró Miklós: Mert a legnagyobb jóindulattal és empátiával sem feltételezhetjük, amikor Mesterházy olyanokat nyilatkozik, hogy az új alaptörvény közjogilag legitim, de politikailag és társadalmilag illegitim, akkor tudatában lenne szavai értelmének. Ugyanis ha a kormányzati többség által elfogadott, népszavazásra nem bocsátott alaptörvény politikailag és társadalmilag illegitim, akkor a világ összes parlamentjében hozott törvények 99 százaléka is az. Ezek szerint az utóbbi huszonegy évben is (az előtte lévő néhány százat ne is említsük) egy illegitim világban éltünk, ahol csak közjogi értelemben beszélhettünk jogszerűségről; politikai, társadalmi értelemben nem! Ez elkeserítő, főleg azért, mert csak most derült ki - Mesterházynak hála -, hogy az MSZP négy-, majd nyolcéves regnálása is jogszerűtlen volt.

(Magyar Nemzet - 2011. április 27.)