fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bakondi: Példaértékű összefogás volt
2011. április 28., 13:40
A kormány, a Belügyminisztérium és a katasztrófavédelmi főigazgatóság mindent megtesz azért, hogy a civil és a kormányzati szervek erőfeszítéseit összehangolja - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője csütörtökön Budapesten. Az eseményen többen is a civilek és a kormányzati szervek összefogásának fontosságát emelték ki.

A Magyar Polgárvédelmi Szövetség (MPVSZ) több hasonló európai szervezettel összefogva kezdeményezte az önkéntes polgári védelmi szervezetek európai együttműködési fórumának létrehozását, Bakondi György az ez alkalomból tartott nemzetközi konferencián mondott beszédet. Mint a főigazgató hangsúlyozta, Magyarországot tavaly több katasztrófa is sújtotta, amelyek idején példaértékű összefogás volt tapasztalható. Jó lenne ezt az összefogást megtartani akkor is, amikor nincs veszélyhelyzet - tette hozzá. A polgári védelem komoly kihívásokkal szembesül az unióban és azon kívül is - mondta. Az elmúlt idők természeti és nukleáris katasztrófáira utalva kifejtette: a polgári védelemnek fontos szerep jut a megelőzésben, az emberi életek és vagyontárgyak mentésében, továbbá az újjáépítés megszervezésében.

A tavaly októberi kolontári vörösiszap-katasztrófa minden előzmény nélkül következett be - emlékeztetett a kormánybiztos, megjegyezve: több új intézményt is kipróbáltak akkor, ilyen volt például a civil humanitárius koordinációs központ, amely a civil összefogással, az adományok elosztásával foglalkozott, és igen hatékonyan működött. Bakondi György üdvözölte a polgárvédelmi szövetség kezdeményezését az önkéntes polgári védelmi szervezetek európai együttműködési fórumának létrehozására. Véleménye szerint szerencsés, hogy Magyarországon indulhat útjára a nemzetközi szövetség, ennek jelentőségét az is növeli, hogy az ország jelenleg az EU Tanácsának soros elnöke.

Endrődi István, az MPVSZ országos elnöke kiemelte: az elmúlt években nőtt a katasztrófák száma és intenzitása, ami a polgári védelmi szervek jelentőségét is emeli. Az ENSZ és az EU egyaránt számít az önkéntes polgári védelmi szervekre a lakosság felkészítésében és tájékoztatásában - jelentette ki. Az önkéntes polgári védelmi szervezetek európai együttműködési fórumának létrehozását osztrák, horvát, szlovák és svéd partnereikkel együtt kezdeményezték, a cél a nemzetközi együttműködés és a tapasztalatcsere - fejtette ki. Hozzáfűzte: regionális partnerségi együttműködést alakítanak ki a kapcsolattartásra a nyugat-balkáni országokban működő társszervekkel.

Tóth Ferenc polgári védelmi főfelügyelő szerint 2010 a "katasztrófák éve" volt Magyarországon. Az állam feladata a kockázatok felmérése és a megelőzés a civilekkel együttműködve - mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzés olcsóbb a helyreállításnál. Emellett nagy hangsúlyt kell helyezni az információk megosztására is: a kormánynak és a civileknek, valamint az országoknak együtt kell működniük a hatékony védelemért - hangoztatta.

Az önkéntes szervezeteknek nem helyettesíteniük kell a kormányzati szerveket, hanem azokat kiegészítve, azokkal együttműködve kell tevékenykedniük - mutatott rá Becze Réka, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezető-helyettese. Megjegyezte: júniusban megrendezik az önkéntesek hetét Budapesten.

Az MPVSZ, az osztrák polgári védelmi szövetség, a horvát válságkezelési szövetség, Pozsony régió polgári védelmi tanácsa és a svéd polgári védelmi liga kezdeményezte az önkéntes polgári védelmi szervezetek európai együttműködési fórumának létrehozását, valamint a regionális partnerségi együttműködés kialakítását. A témáról tartott konferencián beszámolók hangzanak el az előkészületekről és a nyugat-balkáni államok bevonásának lehetőségeiről.

Az eseményen Ausztria, Horvátország, Csehország, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Magyarország, Portugália, Szerbia, Szlovákia és Svédország civil polgári védelmi képviselői vesznek részt. Megfigyelőként tíz európai ország - egyebek mellett Írország, Olaszország, Norvégia és Szlovénia - kormányzati képviselői vannak jelen.

(MTI-fidesz.hu)