Kósa Lajos kifejtette: az "egyenruhás bűnözés" nem vezet sehová, csak "olaj a tűzre", éppen ezért ennek gátat kell szabni. Ez a gyöngyöspatai masírozás a legkevésbé sem a rendcsinálás szándékával jött létre, sokkal inkább a káoszt akarták generálni - szögezte le.
Ismerek olyan települést, ahol a cigányok és a nem cigányok együtt adják a polgárőrséget - tette hozzá. Az alelnök kiemelt fontosságúnak tartja, hogy az egyes településeken létrejöjjön a cigány kisebbséggel való összefogás, hiszen mindannyian érdekeltek a közrend fenntartásában. A debreceni polgármester szerint a Büntető törvénykönyv módosítása nemcsak a kisebbséget, hanem a többséget is védi, így például "nem lehet cigány őrsereget sem szervezni".
A Fidesz ügyvezető alelnöke a szociális konzultációról szólva kijelentette: a kitöltött kérdőíveket június 15-éig várják vissza, s június 30-ától már ismertetik az eredményeket. Hangsúlyozta, hogy figyelembe veszik az emberek véleményét, az elveket igyekeznek átültetni a gyakorlatba, de megmarad a kormány mérlegelési, döntési joga.
Cikk: | Megszavazta a Btk. szigorítását a Parlament |
Cikk: | Szijjártó: Közös válaszokat kell találnunk |
Cikk: | "Rendet teszünk!" |