fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az Ab döntése ellentétes Magyarország érdekeivel + hang
2011. május 6., 16:41
A Fidesz meggyőződése szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott - reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.

Lázár János pénteken, Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az Alkotmánybíróság döntését mérlegelve hétfőn javaslatot tesznek az Országgyűlésnek a 2010-es végkielégítések adóztatásának újraszabályozása ügyében. "Tehát arra kötelezze a törvény az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevőket, hogy ezeket 98 százalékkal adózzák le" - fogalmazott a politikus. A szabályozás kiterjedne a volt parlamenti képviselőkre, volt polgármesterekre, a volt megyei közgyűlési elnökökre, és tisztségviselőkre, a közélet minden szereplőjére - tette hozzá.


Itt hallgathatja meg a sajtótájékoztató hangfelvételét


Elhangzott, hogy a végkielégítésekből eddig 1 milliárd 80 millió forint folyt be a Nemzeti Adóhivatal kasszájába. A Fidesz arra kérik azoktól, akik közéleti szereplőként" már fizettek ne vegyék vissza a már befizetett összeget, vagy ha még nem fizették be, közcélra, a közösség érdekében" ajánlják fel. "Apellálunk a becsületükre és a tisztességükre, hogy ezt a pénzt a Gyurcsány-és Bajnai-kormány tagjai nem fogják visszakérni"- fogalmazott Lázár János.

A politikus azt mondta, hogy a mostani alkotmánybírósági döntés akár másfél milliárd forintos kiesését is okozhat a költségvetésnek. Hangsúlyozta, hogy eddig már több mint egy milliárd forintot befizettek és a hónap végéig ez akár fél milliárddal is több lehetett volna. Leszögezte ugyanakkor, hogy az ilyen arányú végkielégítések kifizetését a "régi jogi- gazdasági rendszer" tette lehetővé.

Lázár János emlékeztetett, hogy a visszamenőlegesség mellett a Fidesz azért állt ki, mert a végkielégítések ügyét súlyos igazságtalanságnak ítélte, amely ügy komoly fellépést igényt. "Ezt egyébként minden parlamenti párt osztotta. A Magyar Szocialista Párt arra tett a vitában javaslatot, hogy nyolc évre visszamenőlegesen kérjük vissza ezeket a végkielégítéseket, a Fidesz és a Jobbik arra tett javaslatot, hogy öt évre visszamenőleg, az LMP pedig dokumentálhatóan arra tett javaslatot, hogy három évre visszamenőleg kérjük vissza a pénzeket. A visszamenőleges hatály tehát senkinek nem volt probléma " - hangzott el. Hozzátette: most megpróbálják megtalálni azokat a polgárjogi lehetőségeket, hogy az állam ezeket a pénzeket visszaperelje, "de ez időigényes, körülményes."

Az Alkotmánybíróság határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság határozata következtében a 2005-2009-es adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót nem követelheti, azt nem kell bevallani, megfizetni, illetve a már megfizetett különadót - a magánszemély kérelmére - az adóhatóságnak vissza kell térítenie. A törvény szövegezése miatt a megsemmisítés a 2010-es adóévre is vonatkozik.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Senki sem mentesülhet a különadó megfizetése alól!"