fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormány mindent megtett a közbiztonság javításáért
2011. május 10., 15:55
A javaslatot jegyző fideszes Kocsis Máté szerint a kormány minden szükséges lépést megtett azért, hogy a magyarországi közbiztonsági állapotok javuljanak - a képviselő erről az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló határozati javaslat keddi, általános vitájában beszélt.

Hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben az Országgyűlés eleget tett feladatainak. Hozzátette, hogy a parlamentnek emellett továbbra is kiemelt jelentőséget kell tulajdonítania a közrend és a közbiztonság fenntartásának, illetve az ehhez szükséges eszközök megteremtésének. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságnak elnöke úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hetekben Gyöngyöspatán és más településeken is olyan helyzet alakult ki, amelynek következtében kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító formaruhás csoportok jelentek meg ezekben a községekben. Hangot adott annak a véleményének, hogy az ilyen, jogellenesen működő csoportok törvényes felszámolásához szükség van a határozati javaslatban foglaltak elfogadására. Hangsúlyozta, hogy a hatályos jogrendszer egyértelműen szabályozza, Magyarországon a közbiztonság és a közrend megteremtése a rendőrség feladata.

Kitért arra is, hogy emellett az elmúlt időszakban az ország több pontján, közte Gyöngyöspatán "a közbiztonságra és az ott élő emberekre újabb veszélyt jelentő helyzet alakult ki". Szavai szerint ezt a helyzetet "a hatóságok előtt még részben tisztázatlan hátterű és motivációjú csoportok idézték elő". A képviselő, aki szerint a helyzet tisztázása nem tűr halasztást, azt mondta, egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Magyar Vöröskereszt csoportokat akart húsvéti kirándulásra vinni, amire jóval az ünnepek előtt felkérést kaptak. Közölte, hogy ezek után más érdekcsoportok valótlanságokat állítva keltették Magyarország rossz hírét. Kijelentette, hogy nem mondtak igazat azok, akik evakuálásról beszéltek. Úgy fogalmazott, hogy az események minden jel szerint egy szervezett, előre kitervelt akció részét képezték. Leszögezte, hogy a kormány gyorsan és határozottan lépett fel a rend és a biztonság védelme érdekében illetve a kialakult helyzet további romlása ellen. Kiemelte, hogy a helyszínre látogató belügyminiszter határozott fellépését a helyiek is megköszönték.

A határozati javaslatról szólva azt mondta, hogy annak alapján a bizottságot 12 taggal akarják felállítani. Javasolta, hogy mivel a bizottság nemzetbiztonsági kockázatot felvető adatokkal is találkozhat, ezért a tagjainak rendelkezzenek érvényes C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés eredményével.

Kormány: derüljön fény az egyenruhás bűnözés hátterére

Kontrát Károly államtitkár a kormány nevében válaszolva annyit mondott, hogy támogatják az önálló indítványt és az eseti bizottság felállítását. Fontosnak nevezte, hogy derüljön fény az egyenruhás bűnözés hátterére és hogy megtudják, kik álltak az akció mögött, amelyik megpróbálta Magyarország jó hírnevét rontani.

(MTI-fidesz.hu)