Elhiszem azt is, hogy az elmúlt héten annyira megromlott a volt erzsébeti polgármester egészségi állapota, hogy csak egy kiadós emeszpés szabadulási partin tudja azt kezelni. Mert egy hete döntött úgy a Fővárosi Ítélőtábla, hogy Hunvaldnak rács mögött a helye, fél éve pedig a most gátlástalanul humánus Fővárosi Bíróság hozott hasonló határozatot. S akár hiszik, akár nem, nekem még afelől sincs kétségem, hogy a 46 ezer oldalnyi bizonyíték csak valamilyen gonosz fideszes összeesküvés eredménye, s a jó Hunvald a 603 millió mellé nem akart még elemelni újabb 1,7 milliárd forintot. Elhiszem, hiszen a mélyen tisztelt Fővárosi Bíróság mostani döntése erre a következtetésre ad okot.
Mélyen tisztelt bíróság, tekintetes törvényszék, én mint jogkövető állampolgár elhiszem, hogy Gál Györgyöt is haza kellett engedni. Kifejezetten tisztelem a bíróság bölcs szigorát, hogy a volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnököt házi őrizetbe helyezte. Azt is elhiszem, hogy Erzsébetváros létszükséglete volt, hogy Gál úr sógornője, annak barátnője, sőt a barátnő testvére is minél gyorsabban bérlakáshoz jusson. S csakis a realisztikusan frappáns vagyongazdálkodás eredménye lehetett, hogy az említett lakásokat a fent említett bérlők kedvezményesen meg is vásárolhatták. Az pedig, hogy Gál barátnője és felesége - mintegy a szabad demokrata családideál valóságba ültetéseként - az önkormányzat cechére telefonált tényleg csak piszlicsáré ügy ahhoz képest, hogy Hunvaldhoz hasonlóan köze lehetett az eltűnt százmilliókhoz. Mindezt elhiszem, hiszen a mélyen tisztelt Fővárosi Bíróság mostani döntése erre ad okot következtetni.
Mélyen tisztelt bíróság, tekintetes törvényszék, én mint jogkövető állampolgár elhiszem, hogy Hunvald és Gál már semmiképpen sem bírta volna ki őrizetben a következő pár hetet, amíg a büntetőper folytatódik. Nem is beszélve a rá következő egy hónapról, amelyen belül véget ér. Elhiszem, hiszen semmi okom sincs kételkedni a bíróság körültekintésében és bölcsességében. Mint ahogy nem volt akkor sem, amikor a szerencsétlen szülésznőt hetekig tartották rács mögött, s miután házi őrizetbe helyezték, még a parlamenti meghallgatás ülésére sem engedték el. Világos: a szigor az legyen szigor. S a törvény helyes alkalmazása is legyen valami...
Mélyen tisztelt bíróság, tekintetes törvényszék, én mint jogkövető állampolgár elhiszem, hogy Hagyó Miklóst aztán végképpen haza kellett engedni. Nyilván nem érezte jól magát a sitten, nagyot fogyott, és a hazai börtönviszonyok ismeretében még a napi parizeradaggal is gond lehetett. Egy másodpercig sem kételkedtem abban sem, hogyha valakit bűnszövetkezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással vádolnak, annál nem áll fel az összebeszélés esélye, s bensőséges házi őrizetben a helye. A bíróság példás bölcsessége, hogy március végén két hónapra meg is hosszabbították a házi őrizetet, hiszen annyira jól érzi ott magát, ráadásul az egyik pletykalap szerint még napi rendszerességgel lelkigyakorlatot is végez egy "kis egyház" képviselőjével. Arany az ilyen ember, na. S mivel Kulcsár Attilának is kijutott eme szigorból, sőt, még siófoki partizását is elnézték, és csak hinni tudok a mélyen tisztelt bíróságnak.
Mélyen tisztelt bíróság, tekintetes törvényszék, én mint az elmúlt évtizedeket Magyarországon leélt állampolgár egy dologban azonban már nem tudok hinni. Abban, hogy a fenti történetek a véletlen művei, abban, hogy a bíróság mindig független, hogy igazságot vagy legalábbis törvényt oszt. Abban, hogy nincs szükség a bírósági reformra. Ebben, mélyen tisztel bíróság, én már nem hiszek, hiszen a hónapról hónapra egyre mélyebben tisztelt bírói kar döntései erre adnak okot következtetni.
És, sajnos, ebben már nem vagyok egyedül.