fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Alapvető probléma nem fogalmazódik meg az alaptörvénnyel kapcsolatban"
2011. május 17., 10:29
Navracsics Tibor a Velencei Bizottsággal folytatott tárgyalásokat követő sajtótájékoztatóján elmondta: a testület látogatásának célja a tájékozódás. Elsősorban az új alaptörvény és a sarkalatos törvények felől érdeklődnek - tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes kitért arra is, hogy a Bizottság további tárgyalásokat fog folytatni az ellenzéki pártok képviselőivel és az alkotmányügyi bizottság tagjaival is.

Navracsics a kedd reggeli egyeztetésre utalva elmondta, hogy a Velencei Bizottság a sarkalatos törvények elfogadásának menetrendje felől érdeklődött. A miniszterelnök-helyettes ezzel összefüggésben úgy tájékoztatta a Bizottságot: a sarkalatos törvények azon csoportját, amelyek előkészítése előrehaladott állapotban van, illetve a kapcsolódó politikai viták már lezajlottak, várhatóan még a tavaszi ülésszak végéig elfogadja a parlament. Emellett azok is elfogadásra kerülnek június 11-ig, amelyeknél csak technikai módosítások szükségesek - fűzte hozzá.

A sarkalatos törvények másik nagy csoportjával kapcsolatban a fideszes politikus úgy nyilatkozott, hogy azokat a jogszabályokat, amelyeknek politikai vitái még csak most kezdődtek, vagy a nyáron várható megvitatásuk, azokat már az őszi ülésszakban terjeszti a kormány a Ház elé. A miniszterelnök-helyettes e körbe sorolta az önkormányzati és a választójogi törvényt.

Beszámolójában Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a Bizottság kérdéseinek egy másik jelentős része az új alaptörvény preambulumára, illetve a független hatóságok jogalkotási szerepére vonatkozott.

Kérdésre válaszolva a politikus megerősítette, hogy a Velencei Bizottság tájékozódó jellegű látogatást tesz hazánkban kedden és szerdán. Hozzátette: "úgy láttam, hogy alapvető probléma nem fogalmazódik meg az alaptörvénnyel kapcsolatban".

Mivel alapjogi kérdésekben a jövőben az állampolgárok is fordulhatnak az Ab-hoz, ezért jelentősen megnövekszik az ügyteher a testületen - reagált Navracsics az Alkotmánybíróság létszámának növelésével kapcsolatos felvetésre.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A Velencei Bizottsággal tárgyalt Navracsics Tibor
Cikk: Prőhle: A korábbi kedvező példához kellene visszatérni!
Cikk: Hasonlóak a nézőpontok, mégsincs konszenzus