fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bukórepülés
2011. május 18., 09:29

Forró Péter: A hírek szerint komoly aggodalmat okozott a Fidesz háza táján, hogy az SZDSZ elnöke bejelentette: a liberálisok célja 2014-ben a mostani kormány leváltása lesz. Bár a pártra a legutóbbi országgyűlési választáson mindössze 62 527-en szavaztak, így már nem tudja értékes gondolataival segíteni a törvényhozás munkáját, most mégis tanújelét adta: él még a liberális virtus, fújnák ők a szellemi passzátszelet, már ha lenne kivel. Mert hát most úgy fest a dolog, hogy országos nagygyűlést egy kisebb mosókonyhában is meg tudnának tartani úgy, hogy ott még egy kétajtós ruhásszekrény is elférne kényelmesen. Ennek fényében csak mosolyogni való a párt vezetésének helyzetjelentése, hogy igenis vannak ebben az országban liberális tömegek, csak éppen szétszóródtak. Persze önbizalom nélkül nincs siker.

(Magyar Hírlap, 2011. május 18.)