Kiemelte: a magyar elnökség elkötelezett abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket, hiszen annak ellenére, hogy a kis- és középvállalkozások kiemelkedő szerepet játszanak a foglalkoztatásban, mindennapi működésüket hátráltatja, hogy kevés finanszírozási forráshoz férnek hozzá, és magas adminisztrációs terheket viselnek.
Ezen akadályok csökkentése érdekében az európai zártkörű részvénytársaság tervének megvalósításának szükségességét is hangsúlyozta. Ismertette, hogy a Versenyképességi Tanács májusi ülésén a magyar elnökség szeretne előrehaladási jelentést elfogadtatni az európai cégnyilvántartások egységes portálon történő összekapcsolásáról is, így könnyebbé válna a vállalkozásokra vonatkozó nyilvános adatokhoz való hozzáférés, amely élénkítené a határokon átívelő gazdasági kapcsolatokat.
Répássy Róbert elmondta: "minél könnyebben lehet európai céget alapítani, minél egyszerűbbé tesszük a cégek határon átívelő működését, annál többet teszünk az európai gazdaság versenyképességének növelése érdekében", amely az Unió előtt álló egyik legnagyobb kihívás. Ezért felülkerekedni a pénzügyi és gazdasági válság hatásain és növelni a tagállamok versenyképességét - sok más egyébnél fontosabb.
Az államtitkár beszédében szólt arról is, hogy a magyar elnökség megerősített együttműködést kezdeményezett az egységes európai szabadalmi oltalom területén is, hogy felszámolja a piac jelenlegi töredezettségét, költséghatékonyabbá tegye az innovációt, és kibővítse az "ötletek piacát".