Navracsics Tibor a Velencei Bizottsággal lefolytatott tárgyalással összefüggésben elmondta, a grémium tagjai elsősorban a sarkalatos törvények elfogadásával és időzítésével kapcsolatban érdeklődtek, a tartalommal kapcsolatban nem merültek fel kérdések a találkozón.
Navracsics kiemelte, hogy a kormány figyelembe veszi a választópolgárok véleményét, és emlékeztetett arra, hogy az alkotmányozásnál a gyermekek után járó szavazatai jogot végül éppen azért nem vezették be, mert az emberek nem támogatták ezt az elképzelést.
Versenyképes gazdaság
A mi célunk az, hogy minél több munkahely legyen, és az emberek alapvetően munkából éljenek, és ne segélyből - szögezte le. Hozzátette: ezt szolgálja a közmunka-program, valamint a munkahelyteremtő intézkedések.
A politikus úgy fogalmazott, az a kormány célja, hogy amikor Európa elkezd növekedni, akkor Magyarország már egy olyan versenyképes gazdasággal rendelkezzen, ami lehetővé teszi, hogy megkezdjük a felzárkózást az európai átlaghoz.
Mi nem elveszünk pénzt, hanem átcsoportosítunk a hatékonyság érdekében - jelentette ki az ország átszervezésével kapcsolatban.
Cikk: | "Alapvető probléma nem fogalmazódik meg az alaptörvénnyel kapcsolatban" |
Cikk: | "A jövőben is konzultációra alapuló kormányzást tervezünk" |