fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Mindenki jól fog járni az egykulcsos adóval
2011. május 19., 08:44
Már kormányalakításkor sem voltak illúzióink, nem gondoltuk, hogy könnyű első évünk lesz, s utólag elmondhatjuk, nem is volt az - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki arra a kérdésre, hogy lesz-e hamarosan kormányátalakítás, azt mondta: "a mérlegelés joga a miniszterelnök úré". A politikus szerint a következő években is mindennél fontosabb lesz a költségvetési fegyelem biztosítása.

A napilap csütörtökön közölt interjújában a politikus úgy fogalmazott: "jól tudjuk, hogy a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, a mérlegelés joga pedig a miniszterelnök úré, hogy ezen első lépés során történt-e olyasvalami, ami szükségessé teszi a korrekciót". Hozzátette: a kormányátalakításkor sem voltak illúzióik, nem gondolták, hogy könnyű lesz az első év, s utólag elmondható, hogy nem is volt az.

Elég, ha csak a görög és most a portugál pénzügyi válságra gondolunk, vagy arra a költségvetésre, amelyet elődeinktől örökül kaptunk. Természetesen megítélés kérdése, hogy az eddigi eredményeink mennyiben következtek a kormányzati struktúrából - fogalmazott Varga Mihály.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az interjúban elmondta: hosszabb távon mindenki jól fog járni az egykulcsos személyi jövedelemadóval, amelyet kiegészít, a minden gyermek után járó adókedvezmény is.

A politikus arról is beszélt, hogy a következő években is mindennél fontosabb lesz a költségvetési fegyelem biztosítása.

(Magyar Hírlap-MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Varga: Megoldás kell a végkielégítések visszafizetésére
Cikk: Varga: A Széll Kálmán-terv végén mindenki jobban jár