fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Feljelentés a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. ügyében
2011. május 19., 10:13
Folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok privatizációjával kapcsolatban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon az elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön, Békéscsabán.

Budai Gyula, a főkapitányság előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta: "a mi vizsgáltunk szerint a privatizáció kapcsán a magyar államot közel 900 millió forintos kár érte". A kormánybiztos szerint a vizsgálat "minden részletre kitérően történt meg", s innentől kezdve a nyomozó hatóság feladata, hogy megállapítsa valóban milyen bűncselekmény történt.

A ménesbirtok vezetőségének korábbi reagálására, mely szerint "minden rendben van", Budai Gyula azt mondta: az ő feladata a privatizáció vizsgálata volt, és a vitát a cég menedzsmentjének nem vele, hanem majd a nyomozhatósággal kell lefolytatnia.

Budai Gyula közölte, hogy a vevő céget a privatizációs pályázat kiírását követően egy hónappal hozták létre; az eljárás során három vagyonértékelés történt, majd pedig a legalacsonyabb áron adták el a ménesbirtokot. Felhívta a figyelmet arra, hogy a privatizációt követően megmaradt a lótenyésztésért felelős Állami Ménesbirtok Kft. állami tulajdonban, s az állam "közel 400 millió forintot juttatott vissza a vevőnek abból a kétmilliárdos vételárból, amit a ménesbirtok privatizációja során az állam részre kifizettek". Számításai szerint ezért az értékesítés során 1,6-1,7 milliárd forintért vásárolták meg valójában a céget, s az értékbecslések közötti közel 500 millió forint, illetve a már említett 400 millió forintos visszajuttatás adja a közel egymilliárd forintos kárt.

Budai Gyula az MTI érdeklődésre elmondta, hogy tavaly decemberig már megközelítőleg 100 milliárd forintos kárt állapítottak meg azokban az ügyekben, amelyek vizsgálatát már befejezték. Az idei esztendőre ugyan még nem csináltak összesítést, de számításai szerint az első negyedévben további mintegy 50 milliárd forint értékben tártak fel visszaéléseket. Az esetleges kár megtérítésére vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy annak van realitása. Hivatkozott az Omninvestre, amely a KEHI vizsgálatát követően 2,5 milliárd forint állami támogatást és annak kamatait visszatérítette a költségvetésnek.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Mezőhegyesi ménesbirtok: Budai Gyula feljelentést tesz
Cikk: Budai Gyula feljelentette az MGSZH korábbi elnökét
Cikk: "Addig megyek, amíg végére nem járok a dolgoknak!"