FIDESZ.HU > Hírek > EU elnökség Nyomtatás
Ablak bezárása
Elfogadták a Területi Agenda 2020 dokumentumot
Az Európai Unió területfejlesztési miniszterei csütörtöki gödöllői informális ülésükön elfogadták a kiegyensúlyozott területi fejlődést célzó Területi Agenda 2020 című uniós iránymutatást, amelynek célja a területi szempontok beépítése a regionális és szakpolitikákba.
Létrehozva: 2011. május 19., 17:42

Fellegi Tamás, a tanácsülést elnöklő nemzeti fejlesztési miniszter a tanácskozást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a 2007-ben elfogadott első Területi Agenda értékelése és felülvizsgálata a magyar EU-elnökség egyik kiemelt feladata volt, amely csütörtökön sikeresen lezárult.

Johannes Hahn, az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős biztosa kiemelte: szimbolikus jelentőségű, hogy a területfejlesztési miniszterek és a kohéziós politikáért felelős miniszterek egymást követő napon üléseznek, hiszen szoros együttműködés van a két terület között.

Fellegi Tamás elmondta: az Európai Unióban az utóbbi két évben tárgyalták a tagállamok Magyarország vezetésével a 2007-es Területi Agenda felülvizsgálatát, amelynek az volt a célja, hogy az uniós területfejlesztési politikát megújítsák, hozzáigazítsák a változásokhoz.

Az egyik jelentős változás az Európa 2020 stratégia, a másik pedig bizottság Ötödik Kohéziós Jelentésének elfogadása. A bizottsági jelentés az eddigi tapasztalatok alapján felülvizsgálta a kohéziós politikát, illetve meghatározta a 2013 utáni költségvetési ciklus alapvető irányait.

A miniszter hozzáfűzte: a válság is arra késztette az uniós döntéshozókat, hogy a prioritásokat és az erőforrások felhasználását újragondolják a 2014-2020-as időszakra.

Emlékeztetett: korábban döntés született arról, hogy a területiséget a fejlesztéspolitika középpontjába emelik, vagyis az ágazati fejlesztéseknek és a kohéziós politikai döntéseknek integrált, átgondolt, és a területi különbségeket figyelembe vevő eszközrendszert kell biztosítani.

Az új területi menetrend tartalmazza azokat az alapelveket, amelyek alapján a 2014-től kezdődő hétéves időszak területfejlesztési döntései megszületnek majd - mondta a miniszter. Ezek közül az elvek közül Fellegi Tamás kiemelte a többközpontú és kiegyensúlyozott területfejlesztést, az integrált város- és térségfejlesztést, valamint az egyének, közösségek és vállalkozások elérhetőségének javítását, továbbá az ökológiai, természeti és kulturális értékek intelligens kezelését.

A miniszter beszélt arról is, hogy Európai Bizottság hamarosan nyilvánosságra hozza azt a "jogszabályi keretet", amely a kohéziós és fejlesztési politika jövőjét meghatározza, majd a pénzügyi vita is elindul ehhez kapcsolódóan.

Johannes Hahn a sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a magyar soros EU elnökség munkájáról, amely révén sikerült a Területi Agenda 2020 dokumentumot elfogadni, és hangsúlyozta az abban megfogalmazott, határon átnyúló együttműködés fontosságát.

Kérdésre válaszolva a biztos fontos uniós vívmánynak nevezte a határok lebontását, jelezve: nem támogatná, hogy újból korlátokat állítsanak a személyek szabad mozgása elé.