fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem termelhetnek működési hiányt az önkormányzatok
2011. május 20., 14:26
A kormány elképzelései szerint a jövőben nem fogadhatnak el olyan költségvetést az önkormányzatok, amely a működési feladatok esetében hiánnyal számol - közölte Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára pénteken egy tanácskozáson Egerben.

Közlése szerint ehhez egy új, feladatfinanszírozási rendszer, a járások létrehozásával az állami és önkormányzati szolgáltatások szorosabbra fűzése és az eddigieknél sokkal erősebb állami törvényességi kontroll szükséges. Tállai András kiemelte: az átalakítás annál is inkább elodázhatatlan, mert míg 2005-ben még 338 milliárd forintnyi hitelállománya volt a településeknek, addig ma már 658 milliárd, illetve 590 milliárd forint értékű kötvényt is kibocsátottak a városok és a községek.

A politikus rámutatott arra, hogy miközben az elmúlt évtizedben folyamatosan szaporodtak az önkormányzati feladatok, az állami finanszírozás egyre csökkent. Ez oda vezetett, hogy ma már nyolcezerféle, sok esetben egyébként klasszikusan állami feladatot lát el egy-egy önkormányzat. Ugyanakkor Magyarországon alig több mint háromezer ember jut egy önkormányzatra, ami európai szinten is az egyik legalacsonyabb érték - tette hozzá. Mint mondta, a növekvő feladatokra és a csökkenő támogatásra a települések ingatlanok eladásával, hitelfelvétellel és kötvénykibocsátással válaszoltak, s ez oda vezetett, hogy mára a rendszer naponta termeli a működési hiányt.

Az államtitkár hangsúlyozta: ebben a helyzetben meg kell változtatni az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás rendszerét. Tállai András hozzátette: az oktatás területén például a pedagógusok bérét az állam fizetheti, illetve ugyancsak az állam szervezheti és ellenőrizheti az iskolákat, miközben önkormányzati feladat maradhat a pedagógiai programok vagy a vezetők kinevezésének jóváhagyása.

Tájékoztatása szerint ugyancsak jelentősebb állami szerepvállalás várható a fekvőbeteg-ellátás, vagyis a kórházak tekintetében, miközben a szociális ellátás tisztán önkormányzati feladat volna. Az olyan, jellemzően államigazgatási ügyek pedig, mint amilyen az okmányirodai szolgáltatás, az építéshatósági eljárás vagy a gyámügy, a járási kormányhivatalok megjelenésével állami feladatokká válnak - sorolta az államtitkár. Tállai András elmondta: jelenleg az önkormányzati rendszer átalakításának társadalmi vitája zajlik, a kormány első olvasatban várhatóan június végén tárgyal a koncepcióról.

(MTI-fidesz.hu)