fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Egyértelmű Gyurcsány, Draskovics és Veres felelőssége!
2011. május 22., 15:02
A miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint az Alkotmánybíróság döntése alapján visszavehető a végkielégítés azoktól a politikusoktól, akik törvénysértő módon jutottak a pénzhez. Varga Mihály egyértelműnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve pénzügyminiszterként Draskovics Tibor és Veres János a felelős az ország eladósodásáért. Elmondta: a devizahitelesek ügyében a bankokkal most arról folyik az egyeztetés, hogy a a terhekből milyen részt vállaljanak az adósok, a pénzintézetek és az állam. Ennek eleme, hogy hány forinton rögzítik az árfolyamot.

A miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint tévesen értelmezik az Alkotmánybíróság döntését a végkielégítésekről. Varga Mihály azt mondja: a testület azt állapította meg, hogy ha valaki törvénysértő módon jutott hozzá a végkielégítéshez, attól ez a pénz visszavehető. Azoknál a politikusoknál, akik már nyugdíjba vonultak, ez egyfajta életkori helyzet, de a felelősség kérdésében ugyanúgy meghatározó - tette hozzá. Ha 90 év fölötti háborús bűnösöket ítélnek el, mert 40-50 évvel ezelőtt elkövettek valamit, akkor ebben az ügyben is a 4-5 évvel ezelőtti döntés következményeit is vállalniuk kell ezeknek a politikusoknak az államtitkár szerint.

Varga Mihály azt mondja: a számok tükrözik a felelősséget abban is, hogy az országadósság 130 százalékra nőtt az elmúlt években. Szerinte az adatokból kiderül: 2006-ban Veress János pénzügyminisztersége, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt került abba a helyzetbe az ország, hogy "a romlás felgyorsult". A lakosság deviza adósságának jelentős növekedése 2004-ben kezdődött, amiért Varga Mihály egyértelműen az akkori pénzügyminisztert, Draskovics Tibort, és az egymást váltó két miniszterelnököt, Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferencet tartja felelősnek.

Az államtitkár megerősítette, hogy a kormány folytatja az egyeztetést a bankokkal a bajba jutott devizahitelesek megsegítéséről. Hangsúlyozta: a devizaárfolyamot teljes egészében nem lehet rögzíteni, de nem is erről van szó. A kérdés az, hogy ha valamilyen árfolyamot megállapítanak - amely így is magasabb, mint amilyenen az adósok annak idején felvették a hitelt -, akkor ki térítse meg a valós árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbséget. Milyen részben a vállaljon ebben részt az adós, a bank és az állam?

Az államtitkár kis esélyt lát arra, hogy Magyarország szerepet kapjon a Valutaalap vezetésében, mert nem vagyunk olyan adományozói pozícióban. Ugyanakkor a lengyel jelöltet tudja támogatni, aki tisztában van a közép-kelet-európai országok gazdasági helyzetével, akinek "a gondolkodásmódjában megjelenik az, amit mi egy ilyen speciális magyar szempontnak is nevezhetünk" - fogalmazott Varga Mihály.

(Magyar Rádió-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Varga: Mindenki jól fog járni az egykulcsos adóval
Cikk: "Garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára"
Cikk: Varga: Megoldás kell a végkielégítések visszafizetésére