- Balog Zoltán egy sajtótájékoztatón utalt arra, hogy Ön éveken keresztül "házalt" a romaprogrammal a tagállamoknál, mégsem vállalta egyik állam sem, hogy beemeli elnökségi programjába. Miért kellett ennyit várni arra, hogy a stratégiát elfogadja az unió?
 
- A magyar kormány volt az első a tanácsi elnökségek sorában, amelyik teljes mértékben magára vállalta az Európai Roma Stratégia feladatát. A romák társadalmi befogadásával a 2004-es bővítést megelőzően, szórványos utalásoktól és általánosságoktól eltekintve, nem foglalkozott az EU, majd ezt követően fokozatosan került egyre magasabbra az Unió napirendjén. Az integráció történetében először az Európai Parlament jelölte meg célként egy Európai Roma Stratégia kialakítását 2008 januárjában elfogadott hatpárti határozatában, de egyrészt a megoldatlan problémák további sűrűsödésére és a helyzet romlására, másrészt a magyar kormány politikai elkötelezettségére volt szükség ahhoz, hogy egy kézzelfogható uniós cselekvési program elindulhasson.

- Az Európai Tanács a június 24-i ülésén fogadhatja el a romák integrációjának uniós keretstratégiáját. Mennyiben változhat még a program? Elsősorban a kompromisszumokra, módosításokra, lobbikra gondolok...
 
- Az Európai Bizottság április 5-i közleménye a nemzeti integrációs stratégiák uniós keretéről jelentős mértékben épít a jelentésre, nem utolsó sorban pedig figyelembe veszi a magyar soros elnökség, azzal jelentős mértékben harmonizáló munkaprogramját és szakmai elvárásait is. Így a két dokumentumban sok kulcsfontosságú ajánlás egyaránt jelen van. Hasonlóképpen, a magyar soros elnökség által előterjesztett dokumentum, az úgynevezett elnökségi következtetések tervezete számos fontos elemet visz tovább. Csak néhány példát említve: a dokumentum javasolja a stratégia végrehajtását koordináló "nemzeti kapcsolattartók" kijelölését, előrevetíti a pályázati eljárások egyszerűsítését, és felszólítja a tagállamokat egy világos mutatókon alapuló szilárd ellenőrzési rendszer felállítására. Nagyon fontos továbbá, hogy a közlemény szól a hátrányos helyzetű kistérségek és a szegregált területek feltérképezésének szükségességéről, valamint a tagállami romaintegrációs tervek értékelését és a részletes éves elemzést az elért eredményekről, nem utolsósorban pedig a tagjelölt országokat is bevonja a stratégiába, különös tekintettel a Nyugat-Balkánra. Az Európai Unió Foglalkoztatási, Szociálpolitikai és Egészségügyi Tanácsa pedig május 20-án vita nélkül áldását adta az előterjesztésre, amely így reményeink szerint ebben a formában kerülhet az állam- és kormányfők elé június végén.
 
- Hogyan lesz a keretstratégiából a tagállami vállalásokat számonkérő, uniós jogi eszköz?
 
- A kettő reményeim szerint egy és ugyanaz. Az Európai Unióban eddig nem volt világos határ az általános fejlesztési tervek és a kimondott roma programok között, és ezek megfelelő ellenőrzése is rendre elmaradt. 2011 végéig azonban minden tagállamnak be kell mutatnia saját, meghatározott alapelvek szerint elkészítendő, konkrét és számszerű célkitűzéseket tartalmazó nemzeti cselekvési tervét, és jó esély van rá, hogy a huszonhét tagállam közül elsőként Magyarország fogja benyújtani romaintegrációs stratégiáját. Ezeket a terveket az Európai Bizottság és az Európai Alapjogi Ügynökség közös és összehasonlítható indikátorok alapján fogja értékelni, a működéséről és megvalósulásáról pedig évente készít majd jelentést a többi uniós intézmény számára.  A keretstratégia tehát remélhetőleg egy olyan mechanizmus lesz, amely közösségi szinten koordinálja és monitorozza a tagállami integrációs terveket, így rászorítva a kormányokat a valós cselekvésre.

- Eddig is tartalmazott mind az uniós mind a tagállamok joganyaga antidiszkriminációs szabályokat, miért nem működött eddig, mitől fog működni ezt követően, hogyan kényszerítik ki?
 
- Az antidiszkriminációs szabályok önmagukban nem elegendőek a romák társadalmi kirekesztését meghatározó összetett és összefüggő problémák megszüntetéséhez. Bár a diszkrimináció és a rasszizmus elleni küzdelem elengedhetetlen, ez önmagában nem képes kiegyenlíteni a romák történelmi hátrányait, ehhez olyan szakpolitikákon átnyúló összetett, holisztikus fejlesztési programokra van szükség, amelyek lehetővé teszik az azonnali beavatkozást. A jelentésem egyik legfontosabb alapgondolata ezért, hogy a befogadási stratégiát társadalmi-gazdasági tényezők, nem pedig az etnikai hovatartozás alapján kell kialakítani, mivel az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés csupán egyike a romák kirekesztését meghatározó tényezőknek, mint például az alacsony képzettség vagy a területi szegregáció. A stratégia tehát hatékonyabb, ha a célcsoportot nem etnikai hovatartozás, hanem gazdasági jellemzői alapján definiáljuk, ráadásul inkább összhangban áll az uniós elvekkel is, ha az Európai Tanács által 2009 júniusában elfogadott, "a romák társadalmi befogadásának tíz közös alapelve" című dokumentum megfelelő pontjaival összhangban, a társadalmi kirekesztés által sújtott romák és a hasonló helyzetben élő nem-romák közös gazdasági jellemzőire fókuszál.
 
- A pénzalapok eddig is "nyitva voltak", mégsem vagy nem megfelelően használták fel a tagállamok. Mi lehetett ennek az oka, hogyan fogják ösztönözni, hogy a tagállamok felhasználják a rendelkezésre álló forrásokat?
 
- A stratégia célkitűzéseinek megvalósítása érdekében biztosítani kell, hogy az uniós és tagállami költségvetési források pontosan körülírható, tartós javulást eredményezzenek a romák életkörülményeiben. Ehhez olyan, a városkörnyéki és falusi szegénységet célzó cél- és fejlesztésorientált, összetett, rugalmas és fenntartható programokra van szükség, amelyek a 2007-2013-as programozási időszakhoz képest hosszabb távon és nagyobb területi lefedettséggel működnek a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben. A jelenleg rendkívül alacsony forráslehívási arányok javítása érdekében pedig - különösen a marginalizált közösségeket célzó források esetén - a finanszírozás minden szintjén, így az uniós előírások, a tagállami fejlesztési struktúra és a helyi pályázati kompetenciák tekintetében is jelentősen javítani kell a felhasználás hatékonyságát.

A fentiekre tekintettel a jelentésem számos ajánlást fogalmaz meg, amelyek nagy részét mind a bizottsági, mind a tanácsi dokumentum átveszi. Példaként hadd említsem a stratégia célkitűzéseinek tekintetében elért eredmények forrás-előirányzatokkal való összekapcsolására tett javaslatot, amely lényegében egy teljesítménytartalékból fizetett utólagos jutalmazási mechanizmust jelent a kohéziós költségvetés fel nem használt részéből. Ez egyrészt segíthet megszüntetni azt a kifogásolt gyakorlatot, hogy a nagy nettó befizető tagállamok a jövőbeni visszatérítések miatt a célra rendelt források fel nem használásában válnak érdekeltté, másrészt fontos forrást és meghatározó ösztönzést biztosíthatnak a stratégia célkitűzéseit legjobban megvalósító programok indításához.
 
- Ez nyílván az intézmények átalakítását is megköveteli. Milyen módon kívánják átalakítani a jelenlegi szerkezetet?
 
- A forrásokhoz hasonlóan az intézmények tekintetében sem elsősorban az újak létrehozása, hanem a meglévők hatékonyabb felhasználása a cél. E tekintetben érdemes külön szót ejteni az uniós, a nemzeti és a helyi végrehajtás három szintjéről. Először, uniós szinten a keretstratégia nem javasolja új intézmény felállítását, mivel az felesleges és jelentős többletköltséggel járna, egy újabb bürokratikus szereplő bekapcsolásával pedig tovább fokozná az intézményi átláthatatlanságot, holott sokkal inkább az érintett szervek és szakpolitikai hálózatok közötti együttműködés és feladatmegosztás javítására, a párhuzamos, átfedő, vagy ellentétes erőfeszítések kiküszöbölésére, és a szinergiahatás érvényesítésére lenne szükség.  Így az európai parlamenti jelentésem az Európai Bizottságot hívja fel, hogy a tagállamokkal közösen - a szubszidiaritás elvét szem előtt tartva - vállaljon felelősséget a stratégia koordinációjáért, a végrehajtás lebonyolításáért, a nyomon követésért és az ellenőrzésért. Valamint értékelje a tagállami integrációs tervek összhangját az uniós stratégiával, bízva abban, hogy a testület képes lesz olyan külső katalizátorként működni, amely mindenki számára elfogadható módon felméri és egyensúlyban tartja az egyes országok és szakpolitikai ágazatok érdekeit.
 
Másodszor, a tagállamok szintjén gyakorlati szempontból előnyös volna egy megfelelő végrehajtó jogkörökkel felruházott közigazgatási egység vagy kormánytag kijelölése a stratégia hatékony és átlátható megvalósítására, amely/aki nemzeti kapcsolattartóként (National Contact Point) felelne a stratégia nemzeti, regionális és helyi szinten való végrehajtásért, és a felügyeletért felelős Európai Bizottság tájékoztatásáért. E tekintetben, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban Balog Zoltán államtitkár vezetésével létrejött, önálló Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a követendő gyakorlat.
 
Harmadszor, helyi szinten célszerű lehet az EB Roma Munkacsoportjának felügyelete és irányítása alatt álló olyan uniós fejlesztési támogató testületeket (EU Development Support Bodies) delegálni a helyi önkormányzatok mellé, amelyek biztosítják a stratégiával összhangban álló helyi kezdeményezések fejlesztésorientált uniós finanszírozását és célzott támogatását, valamint azonosítják és jelentik az uniós forrásokkal való visszaéléseket, vagy azok helytelen felhasználását.

- Rövid és hosszú távú hatások; mikorra "érik be a program"?
 
- Több interjúban is említettem már, hogy legalább 6-7 évbe telik, mire a cigánytelepen is érezni lehet a változást, és még ennél is hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy érdemi előrelépésről beszélhessünk. A jelentésemben megfogalmazott célok értelmében rövid távon a stratégiának meg kell tudnia akadályozni a mélyszegénység generációkon átívelő átörökítését, középtávon ki kell egyenlítenie a leszakadó kistérségek regionális hátrányát, és hosszú távon, tehát 25-30 év távlatában pedig el kell érnünk, hogy a jelen nyomor sújtotta tömegeiből a jövő egyenlő európai polgárai válhassanak, hiszen a romák társadalmi-gazdasági integrációja nem csak lehetséges és kívánatos, de szükséges is a közös jövőnk szempontjából. 20-30 éves időskálán mérve ráadásul olcsóbb is integrálni a romákat, mint fenntartani a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetüket, hiszen ha a romák foglalkoztatottsági arányát sikerülne az átlagos szintre emelni, ez  5-10 százalékos növekedést jelentene a teljes foglalkoztatottságot tekintve.