FIDESZ.HU > Hírek > EU elnökség Nyomtatás
Ablak bezárása
Magyarországon kezdték meg munkájukat a kkv-követek
Magyarországon kezdték meg munkájukat a kis- és közepes vállalkozások érdekében fellépő tagállami megbízottak (kkv-követek), akiket szerdán a "Mozgósítsuk a kis- és közepes vállalkozásokat a jövő Európájáért" című gödöllői konferencián hivatalosan is bemutatott Antonio Tajani, az Európai Bizottság egyik alelnöke.
Létrehozva: 2011. május 25., 15:38 | Utoljára frissítve: 2011. május 26., 09:41

Szöllősi László magyar kkv-követ, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: az Európai Bizottság (EB) az idén tavasszal kezdeményezte, hogy minden tagállam jelöljön egy-egy kkv-megbízottat, követet annak érdekében, hogy erősítsék a kkv-kat támogató szervezetek közötti együttműködést, illetve a bizottsággal való kapcsolattartást.

A helyettes államtitkár elmondta: minden tagállamban olyan embereket neveztek ki kkv-követnek, akiknek a vállalkozásfejlesztés kormányzati területén jelentős tapasztalataik, lehetőségeik, hatásköreik vannak. A megbízottak feladatkörét a bizottság nem határozta meg, de már önmagában is siker, hogy mostanra minden tagállam jelölt egy-egy követet, és egyetértés mutatkozott a kérdésben - hangsúlyozta.

A tényleges munka a "Mozgósítsuk a kis- és közepes vállalkozásokat a jövő Európájáért" című háromnapos magyarországi konferencián kezdődött meg - mondta Szöllősi László, hozzáfűzve, hogy az EB kkv-megbízottja, Daniel Calleja Crespo vezetésével informális megbeszélést tartottak a követek. Ezen az ülésen áttekintették, melyek lehetnek azok a tevékenységek, feladatok, amelyekkel a kkv-követek foglalkoznak majd. Rögzítették azt is, hogy a kkv megbízotti hálózat nem kíván adminisztratív akadályokat állítani a vállalkozói kezdeményezések elé, ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy erősítsék a kkv-hálózatok működését, és javítsák a kommunikációt a különféle szervezettek között - hangsúlyozta.

Szöllősi László beszámolója szerint szó volt a következő ülések témáiról is, ezek a bizottság kisvállalkozási intézkedéscsomagjához kapcsolódnak majd. Még az idén áttekintik a vállalkozások működését gátló adminisztrációs terhek csökkentésével kapcsolatos lehetőségeket, majd 2012 elején a pénzügyi forrásokhoz való hozzájutással foglalkoznak. A kkv megbízottak néhány havonta találkoznak majd - fűzte hozzá.