fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az MVM jó példa arra, hogy az állam is lehet jó gazda
2011. május 30., 11:28
Új közbeszerzési törvényt terjeszt be júniusban a kormány, amely átláthatóbbá, egyszerűbbé és olcsóbbá teszi a közbeszerzést - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén. Fellegi Tamás beszámolt arról is, hogy a jövő héten írja alá a kormány nevében Törökországban a támogatói szerződést a Nabucco földgázvezetékről.

Az új közbeszerzési törvény fontos célja, hogy helyzetbe hozza a magyar kkv szektort és segítse a közfoglalkoztatást, azaz erősítse a nemzeti rezsimet - magyarázta a nemzeti fejlesztési miniszter. Hozzátette azt is, hogy az új magyar közbeszerzési törvény az európai uniós szabályrendszert ülteti át a magyar gyakorlatra.

Fellegi Tamás tájékoztatójában beszélt a nemzeti iparok, például a járműipar fontosságáról, és hangsúlyozta, hogy "a Magyar Villamos Művek (MVM) jó példa arra, hogy az állam lehet jó gazda és az MVM Közép-Kelet-Európa jelentős gazdasági szereplője lehet".

A jövő héten aláírják a megállapodást a Nabucco-ról

Fellegi Tamás a jövő héten írja alá a kormány nevében Törökországban a támogatói szerződést a Nabucco földgázvezetékről. Erről a nemzeti fejlesztési miniszter számolt be az Országgyűlés számvevőszéki és gazdasági bizottságában hétfőn. Mint mondta: eddig azért nem írták alá, mert a szerződés nem volt rendben, abban nem jelentek meg a magyar érdekek.

A török energiaügyi miniszter május 13-án közölte, hogy vannak arra vonatkozó tervek, miszerint június 6-án aláírják a Nabucco gázvezetéktervvel kapcsolatos támogatói megállapodást Magyarországgal. Taner Yildiz a CNN török tv-csatornáján nyilatkozott erről. A projektben részes országok vezetői 2009. július 13-án Ankarában írták alá a kormányközi megállapodást a Nabucco földgázvezetékről. Az ötven évre szóló egyezményt az osztrák kancellár, valamint Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország akkori miniszterelnöke látta el kézjegyével.

A Nabucco a tervek szerint 31 milliárd köbméter teljes kapacitású, 3300 kilométer hosszú földgázvezeték lesz, amely Törökországból, a török-grúziai, illetve a török-iráni határról indul, és Bulgárián, Románián, valamint Magyarországon áthaladva az ausztriai Baumgartennél végződik.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Eljött az ideje az állami vagyon gyarapításának"
Cikk: Fellegi: Mindig és mindenhol legyen elegendő energia