Tisztelt Magyar Barátaim!
Immár tizenhárom éve, hogy megszabadultunk a kommunizmus rabságából: a megszállók hazatértek, itteni képviselőik kezéből kicsavartuk a korlátlan hatalmat, és megfeszített erővel megkezdtük egy igazságosabb és jobb élet megteremtését.
Mégis, hiába forr szívünkben a szabadság szenvedélyes szeretete, úgy tűnik, mintha még mindig nem hinnénk, milyen roppant erők felszabadítására lenne képes. Jó néhányan tartanak is tőle. A rabszíjat tehát elszakítottuk, ám úgy jártunk, mint a fogságban tartott cirkuszi sasmadár, amelyik szabadulása után is csak körbe-körbe tud szállni. Úgy jártunk, hogy még mindig nem hisszük el, hogy sorsunk a saját kezünkben van, csak élnünk kell vele.
Eljött tehát az ideje, hogy mindannyian felismerjük: a szabadság nem puszta várakozás a beköszönő jobb jövőre, amelyből majd kedvünkre választhatunk: a szabadság egy csodálatos nyersanyag, melyet akaratunk formázhat az általunk elképzelt legszebb alakká.
Eljött az idő, hogy mindannyian felismerjük: a szabadság nem elválaszt embereket és népeket, hanem összeköt: ha sokmillió ember szabadságát összekötjük, akkor a szétfutó személyes gondok fölé emelkedhet a közös cél, amely egyesít bennünket.
S eljött az ideje, hogy mindannyian felismerjük és másoknak is továbbadjuk: a szabadság olyan, mint a szeretet, minél többet adunk belőle másnak, annál több jut nekünk is.
"Aki a szabadságot szereti, az becsüli és szereti más szabadságát is" - írja Illyés Gyula. "Egy nemzet sem követelhet a népek sorában több szabadságot, mint amennyit ő ad külön-külön minden fiának. A szabadság belülről épül kifelé, mint az almára a héj, a csigára a ház."
Sajnálom, hogy ma nem lehetek Önökkel, de máshová szólított a kötelesség. Engedjék meg, hogy sikeres és eredményes tanácskozást kívánjak mindannyiuknak!

Budapest, 2003. október 24.
Tisztelettel:
Orbán Viktor