fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A nyugdíjak megadóztatásáról szó sem lehet!
2011. június 4., 10:32
Azok az 57 év alatti, szolgálati nyugdíjban lévő rendvédelmi dolgozók, akik nem térnek vissza dolgozni, nem nyugdíjat, hanem valamilyen más, az adózás hatálya alá eső, nem a nyugdíjkasszából finanszírozott juttatást kapnak majd - ismertette a vonatkozó terveket Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: Magyarországon nem lehet megadóztatni a nyugdíjakat, és nem is fogják. A miniszterelnök szóvivője szólt arról is, hogy a közeljövőben Orbán-Balsai-találkozó lesz a miniszterelnöki megbízottnak a 2006-os eseményeket vizsgáló jelentéséről.

A szóvivő kifejtette: a nyugdíjrendszer átalakításának koncepciójáról már több alkalommal tárgyalt a kormány, ám az ügy összetettsége miatt még legalább kétszer a kabinet elé kerül majd a téma, mielőtt bármilyen döntés születik róla. Hátravan még a nyugdíjakkal kapcsolatban több kérdést is tartalmazó szociális konzultáció lezárulta és az eredmények értékelése is - mutatott rá Szijjártó Péter, aki ezért azt valószínűsítette, hogy a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló, nyáron elkészülő törvénytervezetet a Ház őszi ülésszakán vitathatják meg a képviselők.

Úgy kell átalakítani a gazdasági és a nyugdíjrendszert, hogy minél többen és minél tovább akarjanak dolgozni - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ahogyan a gazdaság, úgy a nyugdíjrendszer is a szakadék szélén állt egy évvel ezelőtt, ezért "az emberek nyugdíját biztonságba kellett helyezni" a nyugdíjpénztári rendszer átalakításával, ám az egész nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében más lépésekre is szükség van. Ezért tette világossá a kormány, hogy nyugdíjat csak a nyugdíjkasszából lehet fizetni, és fordítva, a nyugdíjkasszából csak nyugdíjat fizethetnek, továbbá nyugdíjat akkor kaphat valaki, ha eléri az öregségi korhatárt - idézte fel.

A szociális konzultációról szólva Szijjártó Péter ismertette: 700 ezernél több kérdőív érkezett eddig vissza, s ezek 98 százaléka érdemi választ tartalmaz. "Időarányosan jobban állunk, mint az alkotmányos konzultációval" - jegyezte meg. Tájékoztatása szerint június 15. a kérdőívek visszaküldésének határideje, akkor kezdődik meg a válaszok feldolgozása, és legkésőbb június 30-ig a nyilvánossággal is ismertetik az eredményt.

Balsai István (Fidesz) miniszterelnöki megbízottnak a 2006. őszi események vizsgálatáról szóló jelentésével összefüggésben azt közölte, hogy a jelentést Orbán Viktor folyamatosan tanulmányozza, és a közeljövőben személyes egyeztetés lesz a kormányfő és Balsai István között. A további lépéseket ezután fogja bejelentetni a miniszterelnöki megbízott.

A kormányfő pénteki Blikk-interjújának azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint "voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet", a szóvivő azt mondta: Orbán Viktor, amikor felkérte a minisztereket, megállapodásokat kötött velük, és ez így természetes, ha valakik a közös munka mellett döntenek. A kormányátalakítást firtató felvetésre azt válaszolta, hogy jelenleg az ország átszervezése zajlik, nem a kormányé.

Az Operaház-ügyről szólva közölte, a kabinet a következő ülésén tárgyalja az intézmény helyzetét. A kormányülésen meg kell hallgatni egy jelentést az elmúlt időszak munkájáról, hogy mi történt az Operaházban, és ezután "lehetőség nyílik majd arra, hogy személyi döntések szülessenek operaházi szinten" - tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy a Népszabadság pénteken arról írt, Orbán Viktornak megrendült a bizalma a nemzeti erőforrás miniszterben, Réthelyi Miklósban, a szóvivő azt mondta: "mindig nagyon élénk a fantáziája ennek a bizonyos lapnak, a találati aránya viszont meglehetősen csekély". Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök vitájáról Szijjártó Péter úgy fogalmazott: egy nagy politikai családban nemcsak óhatatlan, hanem helyes is, ha nagy témákban, mint például az oktatás átszervezése, vannak viták, konzultációk. "Ugyanakkor a mi politikai családunkban az a szokás, hogy ezek a viták a döntésig tartanak, és azután mindenki a döntést képviseli" - hangsúlyozta.

(MTI-fidesz.hu)