fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az újrakezdést és a magyarok összetartozását ünnepeljük
2011. június 4., 13:46
A mai nap nem trianoni szétszóratásunkat gyászoljuk, hanem a túlélését, az újrakezdést és a magyarok összetartozását ünnepeljük - jelentette ki Kövér László szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban.

Eljött hát az idő, hogy ne csak arra emlékezzünk, amit elveszítettünk, hanem azt is ünnepeljük, amit újra megleltünk - mondta az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezésen az Árpád-emlékmű előtt. "Most, hogy az önzés, a hatalomvágy, a kapzsiság és a nemzetárulás bandériumait nyolc év tarolás és pusztítás után (...) jobb elvek által kiszorítottuk, jobb jövőt remélve ünnepelhetjük a nemzeti összetartozást (...), hiszen ígéretünkhöz híven a 2010-ben alakult új Országgyűlés első döntéseivel biztosította a magyar állampolgárságot minden magyarnak, aki nem Magyarországon él, s őseinek földjét nem kívánja elhagyni" - mondta a politikus. Hozzátette: ezáltal minden magyar ember nemcsak lelkileg, de közjogilag is az egységes magyar nemzet részévé válhat. Nincs határon belüli és határon kívüli magyar ügy, egyetlen magyar ügy létezik, ennek jegyében kell szellemi, lelki és anyagi erőforrásainkat összpontosítani, a magyar államot újjáépíteni - hangsúlyozta a parlament elnöke.

A világméretű átalakulásból csak a nagyon erős, önmaguk újjáépítésére képes nemzetek tudnak nyertesen kikerülni, Magyarország azonban sajátos többletenergiával rendelkezik: a Kárpát-medencében vagy a világon bárhol élő magyarok erőforrásai, s nem tehertételei a magyar államnak - fejtette ki Kövér László.

Az ópusztaszeri ünnepségen ezernégyszáz, Magyarország minden megyéjéből és határon túlról érkező, diák alkotta ifjúsági kórus adta elő a Himnuszt és a Szózatot, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mondott hálaadó imát, a megemlékezést pedig a Ghymes együttes koncertje zárta.

Az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Június 4: a nemzeti összetartozás napja + Képek
Cikk: Tizenegyezer diák kirándulhat idén a határon túlra
Cikk: Németh: "Új szél fúj a Kárpát-medencében"