FIDESZ.HU > Hírek > EU elnökség Nyomtatás
Ablak bezárása
Újabb fejezetet zártak le a horvát EU-csatlakozási tárgyalásokon
Újabb témafejezetet, nevezetesen a halászattal foglalkozót sikerült hétfőn lezárni a Horvátországgal folytatott EU-csatlakozási tárgyalásokon - közölte újságírókkal Györkös Péter nagykövet, a brüsszeli magyar állandó EU-képviselet vezetője.
Létrehozva: 2011. június 6., 18:51 | Utoljára frissítve: 2011. június 7., 15:11

Nagyon kiegyensúlyozott megállapodást értünk el - mondta Györkös Vladimir Drobnjak horvát főtárgyalóval folytatott megbeszélése után. Utalt arra, hogy a halászat nagyon fontos ügy a tengerparti Horvátországnak, amely átmeneti időre néhány területen megtarthatja hagyományos technológiáját, és így csak bizonyos felkészülés után fog arról lemondani. A nagykövet emlékeztetett arra, hogy áprilisban a regionális politikai, valamint a mezőgazdasági fejezetet sikerült lezárnia Horvátországgal a magyar elnökségnek.

Drobnjak nagyon elégedett nyilatkozott az újságíróknak, és méltatta a haladás érdekében tett magyar elnökségi erőfeszítéseket. Most már csak négy fejezet nyitott az összesen 35-ből - tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy nagyon közel kerültek a tárgyalások lezárásához.

Györkös Péter kitért arra, hogy az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a közeli napokban elkészül és nyilvánosságra kerül az uniós végrehajtó testület értékelése ezzel a még nyitott négy témakörrel kapcsolatban. Ha ez az értékelés pozitív lesz, a magyar elnökség minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy mandátumának vége előtt lezárja a tárgyalásokat - jelentette ki az állandó képviselet vezetője.

Az MTI kérdésére a magyar nagykövet kifejtette: az Európai Bizottság pozitív értékelése automatikusan még korántsem teszi lezárhatóvá a csatlakozási tárgyalásokat. Adott esetben felmerülhet, hogy egyes tagországoknak - ha nem is ellenzik a bizottsági értékelést - kiegészítő kérdéseik lesznek, pótlólagos információt igényelnek. Ekkor az lesz a magyar elnökség dolga, hogy - szakértői vagy akár politikai szintű további egyeztetéseken - mind a 27 uniós tagország egyetértését igyekezzen megszerezni a közös állásponthoz.