A "bedőlt" devizaalapú jelzáloghitellel terhelt ingatlanokat megvásároló Nemzeti Eszközkezelő Társaság munkájának megkezdése a negyedik negyedévben várható, maguk az adósságkezelő programok, árfolyam-rögzítési technikák pedig feltehetően szeptember-október fordulóján fognak elindulni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rogán Antal.
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fideszes elnöke közölte azt is, hogy a képviselők június 20. után kezdik el tárgyalni, és feltehetőleg július 11-ig el is fogadják az ezzel összefüggő jogszabályokat.
Ezután el kell indulnia egy intenzív tájékoztató kampánynak - figyelmeztetett - mert semmiképpen nem szeretnék, hogy olyan helyzet álljon elő, mint amilyen a devizahitelek felvételekor. Vagyis szeretnék, ha mindenki tisztában lenne a választott megoldás előnyeivel és a hátrányaival is.
Rogán Antal hangsúlyozta: nem hiszi, hogy mindenkinek az árfolyamrögzítést kell választania. Az alapvetően azok számára szükséges, akik a fizetésképtelenség határán vannak - nekik ugyanis segítséget jelent ez a megoldás.
A többiek viszont mérlegeljék az árfolyamrögzítés mellett, illetve ellen szóló érveket - de legalább ismerjék meg ezeket - tanácsolja a politikus.
Ilyen lehetőség a devizahitelek idején nem volt, bármit mondanak is a bankok, állítja Rogán Antal, aki személyes példáját hozta fel. Mint elmondta, amikor ő vett fel ilyen lakáshitelt, neki kellett megkérdeznie a bankban, hogy mi van az árfolyam-kockázattal, és nem a tisztviselő vetette fel, hogy ez problémát okozhat.
Én a támogatott, forintalapú lakáshitelben hiszek - fogalmazott Rogán, mert ebben az esetben a magyar államnak lehetősége van arra, hogy befolyásolja a kereteket mindaddig, amíg van önálló monetáris és költségvetési politika, amíg nem válunk az euróövezet részévé.
Irányok és alapok
A kormány egyik legfontosabb feladata a gazdaság szerkezetének átalakítása. Most az irányok kijelölésénél és bizonyos alapok lerakásánál tartunk - mondta Rogán Antal, aki emlékeztetett arra, hogy a polgári kormány gyakorlatilag versenyképtelen gazdaságot örökölt, amely iszonyatos terhekkel volt megrakva.
Az egyik legsúlyosabb teher az ország eladósodottsága, a háztartások és a vállalati szektor külső forrásoknak való kitettsége - részletezte, hangsúlyozva, hogy talán még nagyobb problémát jelentett, hogy mindez nem párosult az előző nyolc esztendőben azzal a dinamikus növekedéssel, ami például a közép-európai versenytársainkat jellemezte.
Plasztikus hasonlattal: Magyarország olyan atléta volt, akit elütöttek, és nyílt sebbel feküdt a földön. Mára viszont sikerült felállni, és már talán a gipszet is kezdhetjük levenni. Most meg kell tanulni futni, és ez lesz a legnehezebb feladat - fogalmazott a politikus.
Ami az egy évvel ezelőtti helyzet óta elért változásokat illeti, Rogán Antal azt mondta: megteremtődött egyfajta pénzügyi függetlenség. Egy éve Magyarország teljes egészében ki volt szolgáltatva a nemzetközi szervezetek kénye-kedvének, és olyan országként könyvelték el, amely nem tud önállóan megjelenni a nemzetközi pénzpiacokon - hangsúlyozta a fideszes politikus.
Ez nem csupán az államnak, hanem a magyar bankrendszernek, a nagyvállalataink túlnyomó többségének is veszélyt jelentett. Ebből a béklyóból azonban kezdünk kitörni - vélekedett. A magyar állam ki tudott lépni a nemzetközi pénzpiacokra, visszaszerezte a pénzügyi függetlenségét, ez pedig magával fogja hozni azt, hogy megerősödik az összes többi gazdasági szereplő pénzügyi függetlensége is. Az ő értékelésük ugyanis a magyar állam értékelésétől függ - magyarázta.
Most már jól látszik, hogy a magyar állam tudja magát finanszírozni, nem kell csődhelyzetre számítani. Az is nagy előrelépés, hogy ezzel párhuzamosan megteremtettük a gazdasági növekedés elindításának alapjait - összegezte az Arénában Rogán Antal.
Cikk: | "A megegyezés érdemi segítség lehet a devizahiteleseknek" |
Cikk: | Szankcionálhatják is az elmaradt béremelést |
Cikk: | "A szocialisták az összes rossz választ megadták" |