Az alkotmányügyi bizottság kedden terjesztette a Ház elé az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló javaslatát, amely egyebek mellett megalkotná a kiemelt jelentőségű ügyek kategóriáját.
Balsai István ezzel kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt mondta: a kiemelt jelentőségű ügyek a bíróságok leterheltségétől és egyéb tényezőktől függően lehetőséget adnának az egyébként illetékes bíróságtól eltérő helyen lévő, de azonos hatáskörű bíróságnál történő vádemelésre. A politikus hozzátette, más ügyekben erre továbbra sem lenne lehetőség.
A tervezett változtatásnak kizárólag praktikus okai vannak, a bíróságoknak ugyanis nagyon eltérő az ügyellátása és az ügyfeldolgozása - közölte a bizottsági elnök.
Beszámolt arról is, hogy a javaslat munkaanyagát az ügyészség dolgozta ki, így a bizottsági indítvány az ő segítségükkel készült el, mivel - mint azt indokolta - a büntetőeljárások gyorsításáról van szó, az adatokat pedig ezen a területen ők ismerik a legjobban.
Balsai István tájékoztatása szerint a kormány képviselője, Répássy Róbert igazságügyi államtitkár általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén.
Az MSZP-s Bárándy Gergely szerint az a tervezett rendelkezés, amely szerint a vádlott az első 48 órában nem találkozhatna a védőjével, a hatályos alkotmánnyal és a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvénnyel is ellentétes, mivel azok egyaránt kimondják, hogy a büntetőeljárás alá vont embereket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelemhez való jog. Erre az alkotmányügyi bizottság fideszes elnöke úgy reagált: "adjanak be módosító indítványt" a szocialisták, és ha az megfontolásra érdemes, akkor azt el fogja fogadni a kormánytöbbség.
Cikk: | Döntött a Fidesz az alkotmánybíró-jelöltekről |
Cikk: | Kedden kiderül, kik lesznek a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjei |