fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mise az Európai Unióért
2011. június 15., 13:54
Schmitt Pál köztársasági elnök Brüsszelbe látogatott, ahol elsőként az Európai Parlamentben megtekintette azt a kiállítást, mely olyan fontos személyiségeket mutat be, akik a történelem folyamán cselekedeteikkel és erényeikkel hidat képeztek a magyarok és más nemzetek között. Az olyan egyéniségek, mint Árpád-házi Szent Erzsébet, Kőrösi Csoma Sándor, vagy Salkaházi Sára életművét felvonultató tárlaton három mai magyar képzőművész alkotásai is a kapcsolódási pontok megértését szolgálják olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdai közleményében.

Mint írják: ezt követően a köztársasági elnök részt vett azon a hálaadó szentmisén, melyhez hasonlót először a belga elnökség idején szerveztek, hagyományteremtő céllal.

A Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyházban Erdő Péter bíboros, prímás, valamint André-Joseph Léonard érsek, Belgium prímása mutatott be szentmisét, amelyet Virágh András orgonaművész Liszt Ferenc-darabokból álló zenei áhítata vezetett fel. A szentmise előtt Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke hálaadásában kifejtette, hogy pünkösdöt követően az addigi bábeli zűrzavar egyszerre egységgé alakult, mely - hasonlóan a mai sokszínű Európához - képes egyetemes értékeket közvetíteni.

Éppen negyedszázada annak - folytatta Tőkés László -, hogy II. János Pál pápa első ízben hívta össze a világvallások találkozóját. Ilyen tanácskozásra legutóbb épp Brüsszelben, José Manuel Barroso, Jerzy Buzek és Hermann Van Rompuy elnökök vezetésével került sor. A kulturális, nyelvi és vallási sokszínűség megőrzésének feladata a magyar elnökség idején is a fő hangsúlyok között szerepelt.

Erdő Péter bíboros szentbeszédében a megbocsátásra helyezte a hangsúlyt. Arra a megbocsátásra, mely minden keresztény ember értékei között kell, hogy legyen. Az igazságosságnak szüksége van az irgalomra - hangsúlyozta ?, hogy konkrét legyen, életet és boldogságot szerezhessen.

Ahhoz, hogy a társadalomban ezek az értékek megjelenhessenek, ott kell lenniük a szívünk mélyén. II János Pál pápát idézve azt kérte, hogy az Isten igazságosságából fakadó igazság terjedjen el a világban, és készítse fel az emberiséget Krisztus második eljövetelére. A szentmisét követően Schmitt Pál találkozott a brüsszeli magyar közösség tagjaival, belgiumi vallási vezetőkkel és a helyi kulturális élet szereplőivel - zárul a KEH közleménye.

(MTI-fidesz.hu)