fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az uniót képviselte hazánk a bonni klímatárgyalásokon
2011. június 17., 19:52
Egy globális klímavédelmi rendszert közelebb hozó intézkedéscsomag előkészítése volt fő cél az ENSZ keretegyezményének égisze alatt Bonnban tartott nemzetközi klímatárgyalásokon, amelyeken Magyarország Európai Bizottság mellett soros elnöki minőségében az Európai Uniót képviselte.

A csaknem kéthetes konferencián több mint 190 ország mintegy 3.500 szakértője vett részt. A magyar delegációt vezető Feiler József, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klímapolitikai főosztályának vezetője az MTI-nek adott, pénteki nyilatkozatában elmondta: a magyar tevékenységnek is köszönhető, hogy a konferencián az Európai Unió koordináltan tudott működni, és egyeztetett álláspontot képviselt. Hozzátette: a bonni ENSZ-ülésszak legfőbb célja az év végi dél-afrikai klímacsúcs, a különböző felek érdekeit figyelembe vevő, de előremutató "durbani csomag" előkészítése volt.

Feiler József eredménynek nevezte azt, hogy elfogadásra került az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének a következő két évre - 2012-13-ra - szóló költségvetése. Ez azért fontos, mert tavaly Cancúnban a házi feladatok hosszú sorozatát jelölték ki. Ezeket a feladatokat pedig végre kell hajtani, amihez a költségvetés megemelésére, illetve jóváhagyására van szükség.

A küldöttségvezető valószínűnek nevezte, hogy az év végi durbani csúcstalálkozóig még egy - a mostani bonnihoz hasonló jellegű - előkészítő konferenciát tartanak. Erre szeptember végén, vagy október elején kerül sor, a helyszínről azonban még nem döntöttek. Az NFM klímapolitikai főosztályának vezetője úgy értékelte, hogy az előkészítő konferencia sikeres volt. Irreálisnak nevezte ugyanakkor azokat az elvárásokat, hogy elfogadásra kerüljön a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv megújítása.

Abban azonban - mint elmondta - reménykedni lehet, hogy Durbanban egy olyan politikai megállapodás születik, amely egyrészt magában foglalja a kiotói vállalások meghosszabbítását, másrészt pedig egy globális jogi keretrendszer kialakítására ad mandátumot. A dél-afrikai klímacsúcs optimális eredménye ez lehet - mondta Feiler József. Emlékeztetett arra, hogy már több mint három éve folynak a tárgyalások egy olyan új, átfogó klímavédelmi rendszer felállításáról, amelyben gyakorlatilag a világ összes állama részt venne és az a globális kibocsátások teljes rendszerét magában foglalná.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Zajlik a klímacsúcs előkészítése - Cancún csak kiindulási alap
Cikk: Klímatárgyalások: Magyarország képviseli az uniót