fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egységessé válnak a köztársasági elnökre és hivatalára vonatkozó szabályok
2011. június 20., 15:33
A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot, melyet a Kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be a az Országgyűlésnek, ma, június 20-án tárgyalta az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. A javaslat egységes, átlátható, az intézmény jellegéhez igazodó szabályozást tartalmaz és rendez olyan kérdéseket is, amelyek a köztársasági elnök hivatali működésével állnak összefüggésben. A törvényjavaslat általános vitája Dr. Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár expozéjával veszi kezdetét június 21-én, kedden.

A köztársasági elnök jogállásának részletes szabályait és javadalmazását megállapító sarkalatos törvény az Alaptörvénnyel együtt, azaz 2012. január 1-jén lép hatályba. A javaslat az Alaptörvény végrehajtására szolgál és két fő kérdéskört szabályoz. Egyrészt tartalmazza azokat a köztársasági elnök jogállására vonatkozó részletszabályokat, amelyek technikai jellegük miatt nem kerültek be az Alaptörvénybe. Másrészt meghatározza a köztársasági elnök javadalmazására vonatkozó szabályokat, melyek a köztársasági elnöknek és a volt köztársasági elnököknek a tisztséghez méltó és közéleti szerepvállalásukat biztosító tiszteletdíjat és juttatásokat biztosítanak. A javaslat tartalmazza továbbá a köztársasági elnök munkaszervezetére, a Köztársasági Elnöki Hivatalra vonatkozó legfontosabb szabályokat.

A törvényjavaslat nem változtat a köztársasági elnök és a volt köztársasági elnökök javadalmazásának szabályain, de a köztársasági elnök jövedelmi és vagyoni viszonyainak átláthatósága érdekében az országgyűlési képviselőkkel azonos vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget állapít meg.

A javaslat ezen túl tartalmaz egy, a volt miniszterelnökök juttatásával kapcsolatos változást is. 2008-ban egy jogszabály kiterjesztette a volt miniszterelnökökre is azt a szabályt, hogy ugyanúgy, ahogyan a köztársasági elnökök esetén, nyugdíjba vonulásukkor kérésükre megillesse őket a mindenkori miniszterelnöki illetmény, független attól, hogy a miniszterelnöki tisztséget mennyi ideig töltötték be. E pénzbeli többletjuttatást a javaslat megszünteti, így a volt miniszterelnökök a jövőben kérésükre sem részesülnek halálukig a hivatalban levő miniszterelnököt megillető juttatásban, hanem az általános szabályok szerint jogosultak nyugellátásra.

Kiadta: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

(fidesz.hu)