fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Balog: Összeurópai probléma a romák helyzete
2011. június 23., 12:51
Előnyös, ha van szenzációja egy ügynek, és bár a roma keretstratégia esetében ezek jobbára negatívak voltak, mindenképpen segítettek abban, hogy az uniós tagállamok "ne söpörhessék le" az ügyet - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

A Nézőpont Intézet által a magyar EU-elnökségről szervezett beszélgetésen az államtitkár kijelentette, a nyugati tagállamok vezetői "nem csukhatják be a szemüket", ha nem akarják, hogy a romák Közép-Kelet-Európából nyugatra menjenek, itt kell olyan helyzetet teremteni, amely a maradásra ösztönzi őket. Ezért összeurópai probléma a romák helyzete - mutatott rá.

Kifejtette: néhány tagállam, amelyben nem él jelentős számú roma, úgy látta, elegendő lett volna azoknak az országoknak összefogniuk, amelyeket érint ez a probléma, és nem volt szükség európai együttműködésre. Ez az álláspont azért is elfogadhatatlan, mert az EU bővítésének fő iránya a Nyugat-Balkán, ahol ugyancsak nagy számban élnek romák. Az unióban volt súlya a témának, sokat foglalkoztak vele az elmúlt félévben - tette hozzá. Mint mondta, Járóka Lívia (Fidesz), az Európai Parlament néppárti képviselője évek óta dolgozik azért, hogy a tagállamok foglalkozzanak az üggyel, de eddig egyikük sem merte felvállalni.

A magyar elnökség vállalta, hogy "kiteszi a szennyest az ablakba" - emelte ki. Közölte: az országban még nincs megoldva a romák helyzete, de az elmúlt időben komoly eredményeket értek el. Az államtitkár Európában egyedülállónak nevezte a kormány és az Országos Roma Önkormányzat között nemrégiben létrejött keretmegállapodást és a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszert.

A mélyszegénységben élők támogatása nem lehet "színvak" - hangoztatta. Mint vélekedett, másfajta megközelítésre van szükség egy olyan családban, ahol az apa néhány éve elveszítette a munkáját, és azóta is folyamatosan új állást keres, illetve egy olyan családban, ahol a gyermek nem látott olyat, hogy egy rokona reggel munkába indulna. Az utóbbi helyzet főleg a romák körében fordul elő - jegyezte meg.

Úgy látja, a romák problémáját Európában leginkább a volt szocialista blokk országainak uniós csatlakozása hozta elő, mert ezekben az országokban jelentős számú roma él. A romák lettek a legnagyobb kisebbség Európában - fűzte hozzá. Balog Zoltán szerint ezek az országok megörökölték a kommunista rezsim "összes nyomorúságát", és a romák gondjainak nagy része is ebből fakad. A romastratégia ügye sajátos, mert az uniós tagállamok miniszterei több tanácsi formációban is foglalkoztak vele - idézte fel.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője az eseményen kijelentette, hogy a roma keretstratégia megindítása, kidolgozása a magyar elnökség egyik legjelentősebb eredménye. A munka még tavaly ősszel indult meg a bizottságban - mondta, hozzátéve: az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács várhatóan hamarosan jóváhagyja a "nagy ívű" stratégiát. A keretstratégia gyakorlati haszna elsősorban a tagállamoktól függ - mondta.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Balog: A kisebbségi önkormányzati rendszer a magyar politikai elit komoly közös vívmánya
Cikk: Járóka: A romáknak is tenniük kell az integrációért
Cikk: Teljesítette a romaintegrációval kapcsolatos vállalásait a magyar elnökség