fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A mostani csúcstalálkozó kiemelten fontos
2011. június 24., 08:07
A pénzügyi stabilitás növelését célzó jogszabályok gyors jóváhagyását jósolta és a belső határok szabad átjárhatóságát biztosító, úgynevezett schengeni vívmányok megőrzése mellett foglalt állást Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke csütörtök esti brüsszeli sajtótájékoztatóján. Befejezettnek nyilvánították az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön az idén első ízben, de a tervek szerint ezentúl évente lefolytatott féléves gazdasági koordinációs eljárást, az európai szemesztert.

Miután az uniós képviselőtestület elhalasztotta a zárószavazást a hat gazdasági jogszabályról, valamint az EU-tagországok állam- és kormányfőivel megbeszélést folytatott a témáról, a lengyel politikus meggyőződését fejezte ki, hogy az EP és a kormányokat képviselő Tanács két héten belül eredményes tárgyalásokat tud folytatni. Derűlátását egyebek között arra alapozta, hogy már csak egy-két kérdésben van érdemi nézetkülönbség a két fél között.

Értésre adta ugyanakkor, hogy a gyors megállapodáshoz elsősorban a tagállamok részéről számít rugalmasságra. Álláspontját azzal indokolta, hogy szerinte a parlament pozíciója áll közelebb a pénzügyi piacok elvárásaihoz a fő vitás kérdésben, hiszen a képviselők is erősebb automatizmust szeretnének az egyensúlytalansággal küzdő országokat sújtó szankciók területén. Beszédében Buzek a jogszabálycsomag kidolgozásában végzett erőfeszítéseiért és Horvátország EU-csatlakozásának előmozdításáért is kiemelten méltatta a soros magyar elnökséget.

Horvátország ügyében külön hangsúlyozta, hogy a tárgyalások sikere és az azokhoz kapcsolódó változások azt jelzik: az unió befolyásolni tudja a folyamatokat határain túl, a szomszédos térségekben is. Ami Schengent illeti, Buzek elismerte, hogy az észak-afrikai történésekkel járó migrációs problémák szükségessé teszik a téma áttekintését, de úgy vélte, a bevándorlással kapcsolatos nehézségekre "nem az unión belüli szabad mozgás korlátozása lesz a hosszú távú megoldás". Hangoztatta, hogy az EP álláspontja szerint közösségi, uniós szinten kell keresni a lehetséges megoldásokat.

A mostani csúcstalálkozó az euróövezeten belüli adósságválság miatt is kiemelten fontos - állapította meg Jerzy Buzek. Leszögezte, hogy az uniós tagországok kormányai készek segíteni a legnagyobb problémákkal küzdő Görögországnak, de ez nem lehetséges anélkül, hogy Athén végrehajtsa a vállalt reformokat. Az EP-elnök azt is fontosnak mondta, hogy a nehéz reformokat az ellenzék is támogassa Görögországban.

Van Rompuy: Befejeződött az első gazdasági koordinációs szemeszter

Befejezettnek nyilvánították az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön az idén első ízben, de a tervek szerint ezentúl évente lefolytatott féléves gazdasági koordinációs eljárást, az európai szemesztert. Ezt Herman Van Rompuy, az állam- és kormányfői tanács elnöke jelentette be a testület félévzáró találkozójának első napi megbeszéléseit követően.

Mint mondta, a magyar EU-elnökség alatt kipróbált eljárás részeként jóváhagyták az egyes tagországoknak külön-külön szóló gazdasági és foglalkoztatási ajánlásokat, amelyeknek a jövő évi költségvetésbe, illetve nemzeti reformprogramba iktatását valamennyi tagállam vállalta. Új módszerről van szó, mert a tagországok vezetői most először tekintettek bele ilyen mélységben egymás gazdaságpolitikai teljesítményébe - hangsúlyozta az uniós politikus.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy vélte, a nemzeti felelősség felvállalását is jelenti az, hogy a tagországok elfogadták a hónap elején kiadott ajánlásokat. Üdvözölte, hogy a bizottság javaslatain a jóváhagyási folyamat során kevés változtatást tettek.

Van Rompuy jelezte, hogy a találkozó első napján csak gazdasági témákról tárgyaltak a tanács tagjai. Úgy ítélte meg, hogy karnyújtásnyi közelségbe került az uniós pénzügyi stabilitás erősítését, valamint újabb gazdasági válságok megelőzését célzó hat új jogszabály elfogadása.

Az Európai Parlament aznap nem teljes egészében szavazta meg a jogszabálytervezetek tartalmát, de az uniós illetékes szerint a két intézmény között "több mint 95 százalékos" az egyetértés. Herman Van Rompuy nem tett ugyanakkor utalást arra, hogy a tagországok tanácsa további engedményekre készülne az EP elvárásainak teljesítése érdekében. A hat jogszabály kidolgozása a magyar elnökség egyik fontos célkitűzése volt, és az illetékesek korábbi egybehangzó közlése szerint az elnökség mindenképpen megtette, amit lehetett, akkor is, ha a végső szavazás átcsúszik a következő hónap első napjaira. Bejelentette Van Rompuy azt is, hogy az állam- és kormányfők jóváhagyták az uniós szerződésmódosítás szövegét. Ez lehetővé teszi, hogy 2013-tól megkezdje működését a pénzügyi stabilitás biztosítására hivatott állandó mechanizmus. Az elnök szerint mindez azt bizonyítja, hogy az EU "még ezekben a nehéz és aggasztó napokban" is képes arra, hogy tovább erősítse a Gazdasági és Pénzügyi Unió alapjait.

Barroso is azt hangoztatta, hogy a mostani döntések egyértelműen mutatják: az uniós országokban megvan a kellő akarat arra, hogy minden szükséges lépést megtegyenek az euró stabilitásának megőrzésére. Szót váltottak a szintén ebben a félévben elfogadott uniós versenyképességi paktumról is. Van Rompuy a kormányfői értékeléseket úgy foglalta össze, hogy a résztvevők megítélése szerint az unió jó irányba tart ezzel a kezdeményezéssel, de a vállalások következő körében ambiciózusabbnak és konkrétabbnak kell lenni.

Pénteken egyebek mellett az uniós romastratégia és a Duna-stratégia jóváhagyásával, a horvát csatlakozási tárgyalások befejezhetőségének megállapításával, külügyi témákkal, továbbá a bevándorlás témakörében beállt változások következményeit boncolgató eszmecserével folytatódik a magyar félévet lényegében lezáró csúcsértekezlet.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fontos döntések előtt áll az EU-csúcs