fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Értékvédelmi program a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban
2011. június 25., 10:57

Komplex élőhely-rehabilitációs program kezdődött a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, amelyet 368 millió forinttal támogat az Európai Unió és a magyar állam. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP)keretében elnyert az összegből a Hanság vízi világának, továbbá a Fertő tó környéki békáknak, a soproni hegyekben pedig a denevéreknek teremtenek a jelenleginél jobb életfeltételeket.

A Hanságban, a Fertő vidékén és a soproni hegyekben megvalósuló beruházásokkal a különböző fajok korábban megszűnt élőhelyeit rekonstruálják, s ezzel hozzájárulnak életesélyeik növeléséhez - mondta Pellinger Attila, a nemzeti park igazgatóságának osztályvezetője.

A program több elemből áll, ezek egyike a Dél-Hanság, más néven az Osli-Hany több mint 570 hektárját érinti. Ezen a területen legalább részben visszaállítják az egykori vizes élőhelyeket, amelyek a Hanság lecsapolását követően kiszáradtak. A legmélyebb helyek nyílt vízi borítást kapnak, így kialakul az a környezet, ahova visszatelepülhetnek a Hanság egykori élővilágának veszélyeztetett fajai.

A program másik két pillére a Fertő-tó menti kétéltűek és a Brennbergbányát élőhelyül választó denevérek védelmét szolgálja. A Fertő menti békák számára több mint egy kilométer hosszan már építik a terelőfalakat a kétéltűek élőhelyeit keresztbe vágó Fertő-parti út szélén. Az út alatt pedig átereszeket, úgynevezett békaalagutakat létesítenek. Az út az erdő és a tó között fut, a békák az erdei avarban telelnek, és tavasszal szaporodási helyükre, a tópartra vonulnak.

A terelőfalakkal akadályozzák meg, hogy ne az úttesten, a gépjárművek veszélyeinek kitéve igyekezzenek a tó irányába - majd ősszel visszafelé -, hanem az országút alatti alagutakat vegyék igénybe.

A denevérek számára az egykor óvóhelynek szánt brennbergi bányavágat biztosít kedvező telelő- és szaporodóhelyet. Támfalak hiányában azonban fennáll a föld alatti üreg további beomlásának veszélye. Ezt hárítják el az ottani építkezéssel, amellyel a tervek szerint végeznek is a nyár végéig.

A negyedik pillér a soproni hegyekben magára hagyott források környezetének felújítása. Ezek a források táplálják a hegyvidék árkaiban lévő tiszta vizű vízfolyásokat, amelyek számos védett állatfajnak nyújtanak élőhelyet.

A beruházás elsősorban természetvédelmi célokat szolgál, azonban hozadékából a természetbarát turizmusban részvevő emberek is részesednek - mondta Pellinger Attila.

(MTI-fidesz.hu)