Az Országgyűlés előző heti négynapos ülése után hétfőtől ismét szerdáig tartó ülést tart. A képviselők egyebek mellett egészségügyi tárgyú jogszabályokat módosíthatnak, valamint vitát kezdhetnek a költségvetés kormány által kezdeményezett módosításáról, és folytathatják több sarkalatos törvény tárgyalását is.
A parlament hétfőn dönthet az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításairól, amelyek elfogadása esetén a táppénzen lévők akár soron kívüli ellátásban részesülhetnek, továbbá szigorodhatnak a gyógyszergyártókra és -forgalmazókra vonatkozó szabályok. A kormányzati javaslat rendezni akarja az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait is. Szavazás várható a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság felállításáról, valamint arról a határozati javaslatról is, amely a privatizációs szerződések környezetvédelmi szempontból történő átvilágítására kéri a kormányt.
A határozathozatalok után, várhatóan a hétfő esti órákban kezdődhet az idei költségvetés módosításáról szóló javaslat általános vitája. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az idei évre tervezett bevétek elmaradása miatt kezdeményezi a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegek, összesen 182,1 milliárd forint elvonását.
A Ház kedden több mint egy tucat, korábban már tárgyalni kezdett javaslat részletes vitáját folytathatja le. A képviselők egyebek mellett a köztársasági elnök, valamint az egyházak jogállásáról, továbbá az alapvető jogok biztosáról és a közfoglalkoztatásról szóló előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokról mondhatják el véleményüket.
Szerdán általános vita kezdődhet a magyar nyelv napjának kijelöléséről és a budapesti Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatról is. Utóbbi indítvány elfogadása esetén a kormánynak 2014-ig ki kellene kiköltöznie az Országgyűlés épületéből, a parlament előtti Kossuth Lajos tér pedig kizárólagos állami tulajdonba kerülhet, majd sétatérré alakulhat.
Cikk: | Balsai: Egy "nagy sétatérré" alakulhat a Kossuth tér |