FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Számottevő lehetőségek a magyar-olasz energetikai együttműködésekben

Magyarország támogatja minden olyan gáz infrastrukturális projekt megvalósulását, amely útvonal- vagy forrásdiverzifikációt jelent az ország számára – hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Paolo Romani olasz gazdaságfejlesztési miniszterrel 2011. július 4-én, Milánóban lezajlott találkozóján.

Létrehozva: 2011. július 4., 16:30

A nemzeti fejlesztési miniszter a közelmúlt kiemelt eseményeként említette az európai gáz infrastruktúra projektek szempontjából, hogy június elején Törökországban a tranzit országok – köztük Magyarország – szakminiszterei aláírták a Nabucco Gázvezeték jogi kereteit véglegesítő projekttámogatási megállapodásokat. Ugyanakkor kifejtette, hogy a magyar kormány a forrás- és ellátásbiztonság erősítése érdekében az Olaszország számára fontos Déli Áramlat megépítését is szorgalmazza.

A magyar tárcavezető tájékoztatást adott arról, hogy Magyarországnak kiemelt érdeke fűződik az észak-déli gázvezeték-összeköttetés közös európai projektként történő megvalósításához. Létrehozásának előnyei között említette, hogy a kétirányúsítással lehetővé válna a földgáz Közép-Európába juttatása az Északi Áramlat leágazásaként és a Földközi-tenger irányából is. Fellegi Tamás üdvözölte, hogy a januári kétoldalú miniszteri találkozón született megállapodás nyomán tevékenyen működik, és a márciusi budapesti ülést követően Milánóban is folytatta munkáját a Magyar-Olasz Energetikai Munkacsoport. Mint arra rámutatott, a testület az általános energetikai kapcsolatok erősítésén túl megfelelő fórum az üzleti és vállalati kapcsolatok erősítésére, a közös érdekeltségű projektek és beruházási lehetőségek feltárására is, elsősorban a megújuló energia és energiahatékonyság területén.

A nemzeti fejlesztési miniszter úgy vélekedett, hogy a geotermikus energia és a napenergia hasznosításban kiválóan együtt tudna működni Olaszország és Magyarország. Mindkét fél ismertette a megújuló energiaforrásokra és zöldgazdaság-fejlesztésre vonatkozó elképzeléseit, a napenergia kapcsán pedig a magyar egyetemek által elért kutatás-fejlesztési eredmények közös gyakorlati alkalmazásáról tárgyaltak. Az olasz fél kétoldalú klaszterek létesítésének ösztönzését indítványozta az iparágban tevékenykedő kis- és középvállalkozások bevonásával. A magyar tárcavezető hangsúlyozta, hogy a fukushimai balesetből levont tanulságok világszerte felélénkítik az érdeklődést a tervezés alatt álló negyedik generációs atomerőművek iránt. A tárgyalópartnerek e téren is komoly lehetőséget látnak a kutatási együttműködésre.

Kiadta: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály