Bogár László: Kína megítélésében a nyugati ember aránytévesztését talán az szimbolizálja a legjobban, hogy egy olyan, nagyjából háromezer éve ugyanabban a térben, ugyanazt a nyelvet beszélve, ugyanazzal az írásjellel magát megnevező roppant birodalmat ítél meg, amelynek lélekszáma és szellemi teljesítménye ebben az időszakban mindig sokkal jelentősebb volt, mint a Nyugat egészéé, beleértve a Római Birodalmat is. És valójában ez áll nemcsak kulturális, hanem gazdasági, sőt katonai teljesítményére is, hiszen a háromezer év alatt, az 1850 és 2050 közötti kétszáz évet leszámítva, ezen a téren is felülmúlta a Nyugat egészét.

Ha a 21. század második felétől újra ez lesz a helyzet, akkor csupán az elmúlt évezredek természetes világrendje tér vissza. Az meg inkább csak bohózat, hogy a nyugati ember például Tibet és Kína konfliktusát egyfajta megkérdőjelezhetetlen erkölcsi magaslatról próbálja megítélni, sőt ott döntőbíróként igyekszik megjelenni. Két, sok ezer éves szakrális birodalom vitájában egy spirituálisan eleve gyenge talapzaton álló, ráadásul az elmúlt évszázadokban szellemi értelemben elsötétedő és hanyatló civilizáció, mint a Nyugat, fölényes ítéletalkotóként való fellépése jelzi igazán, hogy civilizációnk mennyire képtelen már önmagához reflexív módon viszonyulni.