Talán éppen Mesterházy Attilára, pártja vezetőjére, azt vitatva, hogy érvényes-e az MSZP néhány ezer tagjának – az érintetteken kívül hazai tájainkon legalább ötszáz médiahívét érdeklő témákban leadott – szavazata. Tabajdi Csaba jelenlegi szocialista európai parlamenti képviselő, a kádári idők volt moszkvai diplomatája, valamint Kovács László volt uniós biztos, MSZP-s országgyűlési képviselő, szintén a jogelőd MSZMP egypárti korszakának prominens külpolitikusa szerint kettejük közül Orbán Viktor az, aki nemzetközileg elszigetelt. Ha ez így van, Gyurcsány Ferencnek és pártjának további évtizedeket kívánunk hasonló nemzetközi pezsgésben, a jobboldalnak pedig a jelenlegi nemzetközi elszigeteltséget, mindezt kínai miniszterelnöki találkozókkal téve még sivárabbá.

Hogy a 20 éve heti rendszerességgel az emberek problémái felé fordulást ígérő szocialisták krónikus, önpusztító valóságértelmezésével baj van, az mára közismert. Ennél azonban jóval érdekesebb, amit – a világlapok közül elsőként és eddig egyedül – az amerikai Wall Street Journal írt Orbán Viktorról, illetőleg a magyar uniós elnökség és az Európai Bizottság közötti viszony dinamikájáról. Aki ezt a lapot Orbán-barátként intézné el, annak akár háromszáz forintos vizitdíj árán is érdemes lélekgyógyászát felkeresnie. Az imperialista tőke legagresszívabb képviselője – hogy felidézzük a közszolgálattól most búcsúzó nem egy újságíró egykor kedves terminológiáját – elemzésének végén levont következtetése szerint idéz egy bizottsági „mély torkot”, az Európai Bizottság megtanulta a magyar leckét, és így radikálisan jobb lett a viszony Brüsszel és Budapest között. Aki e mondat súlyát nem kellően értékeli, annak mankóként: nem Orbán Viktor és a magyar kormány tanulta meg, hogy miként igazodjon Brüsszelhez, hanem megfordítva. Akinek ez nem az emancipáció diadala, az balliberális elemző.

Aki az elmúlt fél évben a nyugati lapoknak az unió és térségünk témájában írt cikkei tartalomelemzését elvégezte, meghökkentő dolgot fedezett fel. A magyar elnökség indulásakor Magyarország és térségünk leggyakrabban „Kelet-Európaként” szerepelt. A szlovén és a cseh elnöki periódusok után is. Mára e lapokban azonban már mind Magyarország, mind a régió szinte csak „Közép-Európa”. Ezt nevezzük tudat alatti elismerésnek. Lehántva a finomságokat: az elmúlt fél évben az autonóm viselkedés, a tagállami érdekeknek eddig csak a nyugati országoktól látott keménységű védelmezése busásan kifizetődött.

Az erő és az európai emancipáltság végre divattá vált „Kelet-Európában” Varsótól Szófiáig. Éppen mostanában jelentette ki Iveta Radicová, Szlovákia jobboldali-kereszténydemokrata miniszterelnöke: Szlovákia célja, hogy a térség Szingapúrjává váljon. Pozsony tigris státusát tehát oroszlánra – a városállam jelképe – cseréli. Vagyis pontosan azt teszi, amit a Horn-korszak beköszöntével megszüntetett Pesti Hírlap ajánlott 18 évvel ezelőtt hazánknak a keleti nyitás és szédítő fejlődés útjaként. Hogy az MSZP az általa oly buzgalommal aláásni igyekezett magyar elnökség fél évét a félelmében ordító egér évadjaként támadja, szintén a helyes út burkolt elismerésének tekinthető.