FIDESZ.HU > Hírek > EU elnökség Nyomtatás
Ablak bezárása
Több maradandó eredmény született a Nefmi szakterületein

A sport, egészségügy, oktatás, kultúra, család- és ifjúságügyek ágazatát átfogó Nefmi az Európai Tanács két formációjában, a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO), illetve az Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács (OIKST) működésében volt érintett - mondta a Columbus Hajón tartott sajtóreggelin a miniszter, aki az MTI kérdésére válaszolva úgy értékelte: "nem hátráltatta a munkát", hogy a tárcához két tanács is tartozott. Ez az össze nem illés, azt hiszem, benne van a rendszerben - fejtette ki a miniszter. Elismerte, hogy a magyar kormányzati struktúra nem illeszkedett az európai tanácsi szerkezethez, de hozzátette: az Európai Parlament bizottságainak, az Európai Bizottság biztosainak, továbbá az Európai Tanács és az egyes kormányok szerkezete között "komoly eltérések" vannak.

Létrehozva: 2011. július 11., 12:40 | Utoljára frissítve: 2011. július 11., 14:25

Utalt arra, hogy az Európai Bizottság is három biztossal működtette például az EPSCO tanácsüléseit, és azt is elmondta, hogy a szociális és egészségügyi témákhoz kapcsolódó terveket ő három bizottságban ismertette. Azt mondta, a legkülönfélébb variációk léteznek az EU-országokban abban a tekintetben, hogy a munka-, szociális-, egészség-, valamint család- és ifjúságügyet mennyire összekapcsolt vagy szétválasztott minisztériumokban kezelik. Réthelyi Miklós a tárcának az EU-elnökség során végzett munkáját értékelve rámutatott: az összes kérdés közül a családpolitika volt a vezető téma. A demográfiai és a generációk közötti kapcsolattartás kérdéseiben a család mint "nagyon sok mindent megoldó közösség" jelenik meg - mutatott rá. A magyar uniós elnökségi félév maradandó eredményei között említette az európai nemek közötti esélyegyenlőségi paktum megújítását és a demográfiai kihívásról szóló vita kezdeményezését, ez utóbbi új megvilágításba helyezte a családpolitika szerepét. A miniszter elmondta, hogy 2014-et a család évének javasolták.

A sikerek közé sorolta az első európai sport munkaprogram megalkotását, megjegyezve, hogy a sport csak nemrégen került a közösségi politikák közé. Kitért arra, hogy az oktatás területén az elnökség során megvitatták a korai iskolaelhagyás problémáját, külön hangsúlyt helyeztek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű gyerekek kérdésére. A roma és más hátrányos helyzetű gyerekek korai, iskolás kor előtti képzése és felzárkóztatása, illetve lemorzsolódásuk megakadályozása bekerült az európai roma keretstratégiába - hangsúlyozta. A nemzeti erőforrás miniszter azt is elmondta, hogy a kulturális ágazatban létrehozták az Európai Örökség címet. Ez nem annyira egy műemlékhez, hanem inkább a szellemi örökséghez kapcsolódik - mondta.

Réthelyi Miklós rámutatott: a magyar EU-elnökség kiemelten kezelte azt a kérdést, hogy az egészségügy, az oktatás és a kultúra miként járulhat hozzá az Európa 2020 stratégia vonatkozó célkitűzéseinek megvalósításához. A NEFMI háttéranyaga szerint a tárca közös tanácsi következtetéseket tudott elfogadtatni és közös gondolkodást indított el az említett szakpolitikai területeken, amelyeket nem jellemez "kemény jogalkotás", hiszen erőteljesen megmaradtak a tagállami kompetenciák.