fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Semjén: Lesz választójoguk a határon túli magyaroknak
2011. július 16., 10:39

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a HírTV Péntek 8 című műsorában az egyszerűsített honosításról azt mondta: napi nyolcszáz kérelmet intéznek, az összes beadvány száma jóval túl van a százezren.

Semjén Zsolt tájékoztatása szerint további 43 ezer névváltoztatást is intéznek, ami mintegy félmillió aktát jelent. Az ütemet tartani tudják, s véleménye szerint az érdeklődés is tartani fog. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese hozzátette: az állampolgársági kérelmek mintegy 40 százalékát az önkormányzatokon keresztül intézik.

Megerősítette ismét, hogy lesz választójoga a határon túli magyaroknak. Az új választójogi törvény alapján várhatóan nem lesznek megyei listák, egységes pártlisták lesznek - jelezte, hozzátéve: helyesnek tartja, ha ugyanarra a pártlistára lehet szavazni az egész világon.

A KDNP elnöke egy másik témáról szólva azt mondta, az új egyházügyi törvény megfelel az állam és egyház szétválasztásáról szóló követelményeknek. Ha a nemzetiségeknél jó, hogy az Országgyűlés dönt, akkor az egyházak elismerésénél is megfelelő megoldás lesz - fűzte hozzá.

Azt is kijelentette, amíg a KDNP és ő az Országgyűlés tagja, addig a szcientológia nem lesz egyház Magyarországon.

Az államnak természetesen nincs teológiája, de meghatározhatja mint értünk valláson - mondta, és mint kiemelte: az államnak akceptálnia kell az emberek teológiai értékítéletét. Az, hogy mely egyházat ismernek el, részint a történelmi tényeknek, illetve a társadalom választásának a tudomásul vétele. Kérdésre elmondta még: nem az a cél, hogy minél több iskolát vegyen át az egyház, azokat az iskolákat kell átvenni, amelyeket az egyház tartalommal, szellemiséggel meg tud tölteni.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Folytatódhat a párbeszéd"
Cikk: Csoportos állampolgársági eskütétel Chicagóban
Cikk: Wetzel: Természetes igény a magyar állampolgárság