fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sikeres államot csak erős nemzettel lehet felépíteni
2011. július 23., 11:36

A magyarok nem akarnak a folyamatok elszenvedői lenni, hanem cselekvő szereplőkként harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen - jelentette ki előadásában Orbán Viktor a tusványosi tábor zárónapján.

A világban korszakváltás történik, a nyugati világot gazdasági válság rengeti meg - mondta a miniszterelnök Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt a nyugati világ pénzügyi-gazdasági válságának a végéről beszéltek. Ehhez képest Görögország bedőlt, és most azt látjuk, hogy az Európai Unió perifériáján elhelyezkedő országok lassan, de biztosan kezdenek leszakadni Európa középső részéről - állapította meg. Az egész világ egy új korszak határán áll - mondta a szónok -, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek. Ez a korszakváltás az előző korszak összeomlásával fog megtörténni. A nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni.
Orbán szerint azért elkerülhetetlen a régi világ összeomlása, mert nincs alkalmas recept arra, hogy miként lehetne a visszafizethetetlen államadósságokat visszafizethetővé varázsolni. Egy receptet ismerünk, ez pedig a nemzeti valuták leértékelése és az infláció - fűzte hozzá.

Az előadó szerint a most véget érő korszakban sokan abban a hitben éltek, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás korlátlan mértékben fokozható. Ennek eredményeként a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé. Csakhogy a fogyasztás és a vásárlás fedezetéül szolgáló vagyonok és erőforrások nem nőttek ezzel arányosan - tette hozzá. Ebből következtek a fedezet nélküli hitelek, a nyugati országok fenntarthatatlan növekedési pályára kerültek, a fiatal nemzedékek jövőjét már elzálogosították, az értékteremtő munka leértékelődött - mondta az előadó. Orbán Viktor szerint az újonnan felépülő korszakban az államnak merőben új szerepe lesz a gazdaságban. Szerinte adósságot visszafizetni csak állami eszközökkel lehet, csak az állam képes visszavezetni a munka világába az onnan kiesetteket. A gazdaság sem fog magától átszerveződni, azt az állam szerepvállalása révén át kell szervezni, a jóléti államok helyett munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában. Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, olyan öntudatos közösség, amelyet az állam a maga munkájával szolgál. Az állam igazi ereje a nemzetből fakad - állapította meg.

A miniszterelnök szerint a magyarok megértették, hogy a korábbi magyar világ is csődbe jutott, fenntarthatatlanná vált. Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - szögezte le Orbán Viktor. Megállapította: a választók zsigereikben is megérezték a tavalyi választásokon, hogy most összefogásra, "kétharmados forradalomra" van szükség.  A magyarok ugyanis nem akarnak a folyamatok elszenvedői lenni, hanem cselekvő szereplőkként harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen. Ennek a szellemében születtek Magyarországon az utóbbi időszak főbb döntései, mint például a kettős állampolgárság megadása, az új alkotmány kidolgozása, a teljesen új közteherviselési rendszer, a bankadó és a válságadó bevezetése, a nyugdíjrendszer visszaszerzése a közösség számára, az adósság csökkentése és a demográfiai hanyatlás megállítása.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy nem vagyunk még túl a nehezén. Utalt a határon túli nemzetrészekre, amelyek megsegítésére egyelőre az anyaország nem tud annyi eszközt rendelkezésre bocsátani, mint amennyit szeretne. Ezzel kapcsolatosan idézte a tábor mottóját, amely szerint "összenő, ami összetartozik". Úgy vélte, hogy éppen az említett korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet összenövése. A jövőre utalva felhívta a figyelmet Közép-Európa egészének az összenövésére is, e térség ugyanis a miniszterelnök szerint a most formálódó új gazdasági korszaknak lesz a középpontja. Orbán Viktor hangsúlyozta: ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem. Ezért fontos, hogy Magyarország saját megerősödése érdekében visszafizesse az államadósságot, létrehozzon egy európai termelési központot, újraiparosítsa az országot. Jó hírnek nevezte, hogy egy évvel ezelőtt még a zátonyok között sodródók között említették Magyarországot, ma azonban már a zátonyoktól távolodó országok között van.

A kivándorlással kapcsolatos kérdésre válaszolva Orbán Viktor megállapította: olyan politikát kell folytatni, amely bátorítja a fiatalokat, hogy menjenek ki a világba, próbáljanak boldogulni, de meg kell teremteni számukra a visszatérés feltételeit is.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek közül melyikkel van jóban a magyar kormány, Orbán Viktor kifejezte azt a meggyőződését, hogy az összes határon túli területen egységesen kell fellépni. Hozzátette azonban, hogy az egység felé az elkülönülés utáni együttműködés rendszere is elvezethet. Egy másik kérdésre reagálva úgy vélekedett: Magyarország nemzetközi tekintélyének növelésével tehet a legtöbbet határon túli magyarokért. A tekintélyért viszont harcolni kell - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Határon túli magyar vezetőkkel találkozott Orbán Viktor
Cikk: Tőkés: Szabadság, egyesülés és gyógyulás
Cikk: Németh: Új időszámítás a magyarság életében
Cikk: Tusnádfürdőre látogat Orbán Viktor
Cikk: Semjén: A nemzetek léte egyetemes érték