Az európai ügyekért felelős államtitkárként óriási teher hárult Önre. Mi lendítette tovább a nehezebb pillanatokban?

 A szakmai munka töretlenül haladt az elnökség ideje alatt. Számomra a legnehezebb napok azok voltak, amikor nem tudtam járni vagy beszélni. Egy alkalommal ugyanis éppen az Európai Parlament plenáris ülése idején kaptam hangszálgyulladást, ami átmenetileg a hangom teljes elvesztésével járt, miközben fel kellett volna szólalnom. Valahogy ezt is megoldottuk. „Utolért” egy bokaficam is – de az internet és az okostelefonok korában ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kivonjon a forgalomból.   

 Hogyan tudta ezt a – kétségkívül teljes embert kívánó – munkát összeegyeztetni a magánéletével?

 Nem hiszek a szupernőkben, akiknek mindig minden flottul megy. Két idevágó nyilvános ígéretet biztosan tettem, s ezek közül az egyik az volt, hogy ha a gyerekeim megbetegszenek, és szükségük van rám, akkor biztosan otthon maradok. Szerencsére ezt az ígéretemet nem nagyon kellett beváltanom.

 Mi kellett ahhoz, hogy januárra összeálljon a félév programja?

 A tartalmi előkészítés terén szerencsére örököltük a hasznosnak bizonyuló trió együttműködést, annak tizennyolc hónapos keretprogramjával és logójával együtt. De a legfontosabb hátra volt: meg kellett fogalmazni - és azután mottóvá is tömöríteni - egy határozott célkitűzést: az unió legyen erősebb a magyar elnökség lezárultával, és mindez az emberért, a polgárokért, számukra érthető és érzékelhető módon történjék. Így született – Orbán Viktor miniszterelnök személyes ötletéből - az „Erős Európa” jelmondat. Martonyi János külügyminiszter pedig mindig hozzátette: „Strong Europe – with a human touch”, vagyis hogy mindennek az emberek, az uniós, s köztük a magyar polgárok számára kézzelfogható előnyei kell, hogy származzanak.

 Szükség volt a Külügyminisztérium és az érintett társtárcák kitartó munkájára, hogy megfelelő szakmai programmal támasszuk alá ezt a célt. A mi programunk egyrészt beilleszkedett a spanyol-belga-magyar elnökségi trió közös programjába, másrészt egyes ügyeket hangsúlyosan szerepeltettünk. Az uniós gazdasági kormányzást megalapoztuk, a közös európai politikák megerősítése mellett felsorakoztattuk a tagállamokat (az energia és kohéziós politikák esetében), vagy túlnyomó többségét (a közös mezőgazdasági politika esetében). Az unió gazdagabb lett az európai romastratégiával és a Duna-régió stratégiával, amelyek immár összefonódnak a magyar elnökség nevével.

 A magyar elnökség jelszavához visszatérve: Ön hogy látja, vajon erősebb lett-e Európa?  

 Igen, amennyiben újabb lehetőségekhez, eszközökhöz jutott. Az erősebbé válás mértéke attól függ, mennyit sikerül a lehetőségekből megvalósítani, az eszközökkel élni. A pénzügyek mellett valóban itt az ideje a társadalmilag és ökológiailag fenntartható növekedés beindításán munkálkodni. Erre szolgál az Európa 2020 stratégia és az egységes piac. Az utóbbi szabályozásának, mélyítésének terén is sikerült nagy előrelépést tennünk. Ugyanakkor meg kell említenünk az előző kormány által hátrahagyott örökséget is: a logisztikai előkészítés terén meg nem hozott döntések, ki nem írt pályázatok és ebből adódóan képtelen határidők rengetege várt. Hátrafelé mutogatni nem elegáns, viszont az a stáb, amelyik ebből a helyzetből néhány hónap alatt kihozta a múltat a jövővel önmagában is ötvöző gödöllői kastélyelújítást, megmutatta, hogy csodákra is képesek vagyunk. Nem kellett tehát beváltanom azt az ígéretemet sem, miszerint a csillár mindenképpen az én fejemre esik majd, nem fogok elugrani a felelősség elől.  

Az elnökségünk kezdetén eddig még soha nem látott támadások érték Magyarországot a médiatörvény miatt itthon és Brüsszelben egyaránt.

 A szakmai munkát az első perctől kezdve a legnagyobb elkötelezettséggel és odafigyeléssel végeztük. A médiatörvény körüli vita persze nem könnyítette meg a dolgunkat, hiszen a figyelem egy részét elvitte, de nem gondolom, hogy bármelyik uniós szakmai ügyünk ennek kárát látta volna. Hadd mondjak egy példát. Egy tekintélyes, európai néppárti, tehát velünk rokonszenvező képviselő is azzal rémisztgetett Strasbourgban egy késő éjszakai beszélgetés során, hogy az ügynek köszönhetően biztosan elúszik az egyik legfontosabb prioritásunk, a június 30. előtti horvát csatlakozási tárgyalászárás. Szerinte ugyanis ez lett volna az európai baloldal büntetése a média-törvényért. Szerencsére nem lett igaza. A szakpolitikákban tettük a dolgunkat, és ezzel elismerést váltottunk ki. Úgyhogy a végén egyes baloldali kritikusaink azt találták mondani: a szakmai-diplomáciai munka jó volt, de politikailag leszerepeltünk. Ezzel olyan magas labdát adtak, amelyet a miniszterelnök Strasbourgban nem habozott lecsapni: ha egy kormány vitathatatlan sikert ér el a politikában, akkor nem lehet mást tenni, mint azt mondani, jó-jó, de az érdem tulajdonképpen a szakértőké. A trükk régi, mint az országút. Koherens jövőkép és erőteljes politikai vezetés nélkül nem lehet értelmes szakmai munkát végezni az európai integráció terén sem.

 A médiatörvény egyébként arra is alkalmat adott, hogy a közösségi módszert védelmünkbe vegyük. Egy tagállami törvényt lehet bírálni, végső soron a tagállamot az Európai Bíróság elé citálni, de erre meghatározott hatáskörök és eljárások vannak. Jelen esetben például az Európai Bizottság tett néhány kifogást, amelyet a magyar Országgyűlés orvosolt, így az ügy lezárult, Magyarország ellen nem indult kötelezettségszegési eljárás. A kritikát tehát elfogadtuk, amikor a klub szabályai szerint kaptuk; ettől eltérő esetben visszautasítottuk.

 Mikor tapasztalták meg az első pozitív – politikai szempontból is kulcsfontosságú – visszajelzéseket?

 Azt hiszem, az áttörést a közös gazdasági kormányzásról szóló „hatos csomag” tanácsi elfogadása jelentette márciusban.  Ez volt az a pillanat, amelyről egyébként a magyar elnökség iránt addig különösebb lelkesedést nem mutató nemzetközi sajtó is azt mondta, hogy el kell ismerni, azért a magyarok szakmailag kiválóan teljesítenek. Ekkor írta azt a Financial Times, hogy kompetensebbnek bizonyulhat a magyar EU-elnökség, mint azt sokan várták. Az is növelte a magyar elnökség ázsióját, hogy a válsághelyzetekben, mint az észak-afrikai menekülthullám, nagyon gyorsan reagáltunk, de átgondoltan, a többi uniós intézménnyel egyeztetve. Egy néppárti rendezvényen, a vége felé, amikor a horvát tárgyalászárás már biztosra vehető volt, ott voltam, amikor Barroso maga hárította az őt érő elismerést, mondván hogy az érdem az ügyben elsősorban a magyar elnökségé.

 Viszonylag rövid idő, egyetlen félév alatt sokféle területen kellett sikerrel vennie az akadályokat. Hogyan látja, milyen többletképességekkel ruházták fel ezek a kihívások?

 Azt egyértelműen többlettudásnak tekintem az elnökség előtti időszakhoz képest, hogy az elmúlt félévben a legapróbb részletekbe menően beleláttunk az uniós döntéshozatali folyamatba.  Ez természetesen nem csupán az én személyes tapasztalatom volt, az elnökség kiváló alkalomnak bizonyult a kollektív tudás gyarapítására is.  Azt emelném ki, hogy ezzel a tudással és tapasztalattal felvértezve a magyar diplomáciai kar az eddigieknél hatékonyabban tudja majd felismerni és képviselni nemzeti érdekeinket az Európai Unióban. 

 Az előttünk álló legfontosabb feladat az új Európa-politika kialakítása. A régi stratégia felett már eljárt az idő, és az új koncepció beépíti majd a soros elnökség alatt szerzett politikai és szakmai tapasztalatokat is. Olyan kapcsolatokat tudtunk kiépíteni, amelyek most, az elnökség utáni időszakban is hasznunkra válik. Az elnökség alatt a játékvezető szerepét láttuk el, és most erősebb játékosként szeretnénk kifutni a pályára.