A halottakat minden korban tisztelet övezte. Az egyik legocsmányabb bűn a halottgyalázás, legyen szó meghamisított gondolatról vagy valódi tettről. Emberi erény az emlékezés, a hűség és a kegyelet. A tömegsír vagy a temetetlenség embertelen. A holtak méltóságáért mindig az élők felelnek. Ezért emlékezik meg ezen a napon minden alkalommal a Magyar Nemzet szerkesztősége O. Kovács Attiláról, a fiatalon elhunyt kitűnő jobboldali publicistáról.
Ez a nap tehát ünnep, ember voltunk ünnepe is. Radnóti Miklós írja: "Tán még nékem is megadatnék a jó halál kegyelme." Milyen a jó halál, kérdezhetnénk, hiszen a halál lényege éppen az érzésnélküliség és lezárulás. A halottak állapotáról, éppúgy, mint a meg nem fogamzottak lényéről, semmit sem tudunk. Mikor születik meg és mikor távozik el a lélek? Radnótinak nem adatott meg a "jó halál kegyelme". Rajta kívül sokaknak nem adatott meg. Rájuk különös tisztelettel és fájdalommal emlékezünk. Miközben virágot viszünk halott szeretteink sírjára, elcsendesülünk vagy imát mormolunk, valójában nem tudjuk, kik a halottak. Vagy senki sem, vagy mindenki halott, gondolhatnánk, hiszen, aki él, meghal, de a keresztény temetők kapuján felirat hirdeti: Feltámadunk!
A Bibliában ez áll: "... tanítványa (aki követni akarta Jézust) kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat. Jézus azonban azt felelte: Kövess engem, hagyd a halottakra, hadd temessék el halottaikat". Ez a kinyilatkoztatás azt jelenti: hit nélkül, Jézus követése nélkül mindenki halott. Ugyanerről szól, ellenkező előjellel, egy másik jézusi mondat: "Aki hisz bennem, ha meghal is, él."
A lét misztikus kérdése: elevenek vagyunk-e, vagy halottak? Örök életre születtünk-e a Teremtő akaratából, vagy anyagi-szellemi létünk puszta illúzió? Az emberiség által garantált halhatatlanság kellékei: művek, betonba öntött kéznyomok, történelmi emlékezések nem töltik ki a végtelen időt. De mi halottak napján nem is a véglegesen elenyészőkért imádkozunk, nem üres porhüvelyek fölött gyújtunk gyertyát, nem a tetemet borító földet ékesítjük virágokkal.
Őseink iránti tiszteletünk önmagunknak is szól, s a még meg nem születetteknek is. Ennek a napnak kizárólagos üzenete a szeretet, amelyet Mózes törvényként kőtáblára vésett, és Jézus tett a legfontosabb parancsolattá. A holtak iránti tisztelet és szeretet teszi kötelezővé, hogy ne járjunk el a halottak nevében, ne érezzünk és ne gondolkodjunk helyettük, ne hamisítsunk, ne tegyünk nevükben igazságot.
Nincs olyan ember, aki halottak napján egy sír fölé hajolva ne gondolna saját eljövendő halálára is, ne gondolna arra: mi van túl? Az ilyen ünnep a lelkiismeret napja is, arra bír, hogy számot vessünk önmagunkkal, s eltűnődjünk esélyeinken. Ilyenkor talán, ha hívők vagyunk, az is eszünkbe jut, hogy a halálon túl minden Istenre tartozik. Nekünk, míg romló testünkben élünk, azon kell lennünk, hogy mindenkinek megadassék a jó élet és jó halál kegyelme. S ha túl egyéni létünkön, nemzeti valóságunkra gondolunk, arra kell törekednünk, hogy többen legyenek a megszületők az elhunytaknál.
John Donne gondolatát megfordítva: minden születéssel én leszek több, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért sír fel egy újszülött: teérted.

Kristóf Attila - Magyar Nemzet
2003. október 31.